A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Béres András: Adatok a debreceni gubásmesterséghez

hatók, a még használatban levő darabok pedig elrongyolódnak. Néha különösen a nyírségi és szatmári falvakban karácsonykor a betlehemesek játékában megjelenik az öreg pásztor ruházataként, s néha öreg emberek takaróznak vele. S Rákóczi fejedelem kárpátaljai kisorosz jobbágyainak.

9 Debrecenben is meghonosodott ruhadarabjának, a gubának készítését még jó, ha meg tudjuk örökíteni. Harsányi Imre elbeszélésében ne nézzük azt a kedveskedő, de ma igen szokatlanul ható udvariaskodást. Korának divatjához, üzleti fogásához tartozott ez. A terjengős szavak mögé igyekszik rejteni a megfogalmazás nehézségét. A szövegen nem változtattam. Teljes egészében közlöm, a mester összeállítása szerint. A kiegészítés csak annyi, hogy a leírásban előforduló szakkifejezéseket az írás sorrendjében külön összefoglalom, ezzel mintegy müszójegyzékszerü összefoglalást adva, a leírás végén, hogy nyelvész is könnyebben tudjon eligazodni, bár e kifejezések feltűnően vannak jelölve a szövegben is. Ügy vélem, hogy e lépéssel múzeumunk közelebb kerül adósságainak törlesztéséhez, és annak megvalósításához, mely gazdag adattári anyagának publikálását is elősegíti és megismerteti. Harsányi Imre

10 összefoglalását a Déri Múzeum fényképgyűjteményének néhány fontos darabja egészíti ki, s ezzel mintegy szemléltető anyagot igyekeztem nyújtani a gubásmesterségről eddig megjelent munkákhoz. Л gubás mesterségről általában Elbeszéli Harsányi Imre ezüstkoszorús gubás mester Bevezető Kezét csókolom. Van szerencsém. Alázatos szolgája. .ló napot kívánok. így üdvözlöm a szíves érdeklődőt kit-kit, amint megillet e hajdan virágzó, ma már végnapjait élő iparág részére berendezett műhelyben, ha már balvégzetem úgy akarta, hogy itt éljem holtam utáni életem örökös munkába, melyből egy fél évszázadon eléggé kivettem részemet. Ha már a régiség megörökítése volt a cél e műhely felállításával az utókor számára, legyen szabad azon régi idők köszönés módját is megörökítenem, ami azon időben volt szokásban, mikor én a pályán kezdtem munkálódásaim, a mi ma sokaknak talán mosolyt csal ajakára, de több volt benne a tisztelet és munkamegbecsülés, mint a mai kor sajátos fent említett köszönés szólamaiban. Akit sorsa ügye, baja a műhelybe vezetett, vagy kényszerített, ami azon időben legtöbb helyen lakószobául is szolgált, rendesen ezzel köszönt be: Adjon az Isten jó napot — vagy amint az idő magával hozta reggel, vagy este — erőt, egészséget, segedelmet kívánok a munkához. Köszönjük szépen, Isten éltesse, a mit ért, tessék jönni segíteni. Köszönöm, nem értek hozzá, csak tessék folytatni Isten segedelmével, ha szaktárs volt: Megtalálom otthon, most hagytam abba. Ilyen üdvözlés után tért át tulajdonképpeni látogatása céljára. Csalódás éri a szíves érdeklődőt, ha e sorok között történelmet vél olvashatni, én ezt hivatott íróra bízom, mert története van 500 éves múlttal, amit igazolnak a szabadalomlevelek. A hét levél, melyet itt őriz a múzeum, a legrégibb, 1440-ben kelt, tehát szép múlttal bír. Foglalkozott is már vele b. e. Dr. Ecsedi István tanár, s múzeum igazgató, a nagy régiségbúvár és néprajz-népszokás kutató. Majd újabban Dr. Bartha Károly tanár úr. Én csak az iparágban folytatott munkát, s az itt látható műszerek, szerszámok neveit és használati módját óhajtom megösmertetni a szíves érdeklődővel, ha már 144