A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Béres András: Adatok a debreceni gubásmesterséghez

Adatok a debreceni gubásmesterséghez A Déri Múzeum Adattárának Néprajzi gyűjteménye 106. szám alatt őrzi Harsányi Imre debreceni gubásmester kéziratos feljegyzését a debreceni gubásmesterségről. Bár az irodalomban jól ismert a gubásmesterség leírása, munkamenete,

1 mégis hasznosnak tartjuk közzéadni e kéziratos munkát. Ecsedi István rövid ismertetése

2 N. Bartha Károly összefoglaló munkája

3 Lükő Gábor kis tanulmánya

4 Balogh István kiegészítése,

5 majd N. Bartha Károly adatközlése,

6 szinte kerek képet adnak a csapó céh történetére, a gubaviselet eredetére a mesterség munkamenetére vonatkozóan. Harsányi Imre debreceni gubásmester, aki ennek az iparágnak legutolsó képviselője volt Debrecenben, élete vége felé személyes tapasztalatait vetette papírra a mesterségről. Rövidek ugyan az egyes fejezetek, mégis a legavatottabb szakember feljegyzéseit olvashatjuk, melyek a szakszerűség mellett olyan adatokat tartalmaznak, ami a gyűjtők figyelmét elkerülte, vagy elkerülhette. Kiegészítés tehát ez az adatgyűjtemény, mely a mesterségről eddigi ismereteinket kibővíti, kiegészíti. A Harsányi család régóta hagyományosan örökítette a mesterséget apáról fiúra. Erről igen szépen emlékezik meg Harsányi Zoltán, az Alföld X. évfolyamában.

7 „Mert hát a dédapám makacsságának két tartópillére volt. Az egyik a munkája. A híres debreceni gubacsapó mesterség. Ennek volt ő az egész Tiszántúlon, de még talán a kecskeméti nagyvásáron is megcsodált mestere. (Viaszba öntött mása, mint a jellegzetes debreceni ipar egyik leghíresebb mesteréé, ma ott van a debreceni Déri-múzeum néprajzi osztályán, a szövőszéke előtt ülő helyzetben.)

8 Ennél aztán igazán nincs fontosabb a földön. Mi lesz a műhellyel, ha nem veszi át ne adja isten, a legnagyobb fia, akiben a legtöbb tehetséget sejtett a munkára. A műhellyel, amelybe beleölte fiatal éveinek gyönyörű energiáját, a keze alól kikerült híres debreceni mintázó szenvedélyét, művészi érzékét és bizonyára művészi vágyait is. A másik, ennél egy cséppel sem gyengébb tartó oszlop, hát persze az apai szeretet. Mert féltette igen nagyon a legnagyobb fiát, aki úgy tudott dolgozni, olyan erővel, olyan akarattal, hogy alig léphetett valaki a nyomába." E nagymúltú gubáscsalád utolsó sarjának munkája ez az összefoglalás a mesterségről, melynek ma már egyetlen képviselője sem él Debrecenben. Az 1920-as években még általánosan készített és használt ruhadarabot felváltották a modern ruházati cikkek, s a guba mely korábban nélkülözhetetlen darabja volt kocsisnak, béresnek és szántóvetőnek, kb. 20 éve egyáltalán nem is készül Debrecenben és környékén. Utolsó darabjai a mesterség szerszámaival együtt a Déri Múzeum gyűjteményében talál143