A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Iváncsics Nándor: Terménytartó vermek Berettyószentmártonban

kás elzárni. Lakatos ajtóval (tehát lezárható) ellátott veremmel nem találkoztunk a környéken. Télen, ha kemény hideg van — mint mondják — és ha nagyon tele van a verem, a torokba szalmadugót tesznek, hogy ily módon a fagytól védjék a verem felső részében levő terményt. A jobb idő beálltával a dugót eltávolítják, hogy a verem szellőzni tudjon. A gabonásvermeket elkészítésük után kiégették. Néha még ma is kiégetik (azaz inkább csak kifüstölik) a vermek egy részét, valószínűleg a régi szokás maradványaként. A vermek kiégetése nem általános országszerte. Az északi részeken, valamint Szlovákiában, de a Dunántúl egyes részein, sőt még Tiszacsegén is zsúppal bélelik a gabonásvermeket.

20 Alaposabb, főleg a talaj minőségét is elemző vizsgálat kimutatná annak okát, hogy az aránylag egyszerűbb égetés helyett a nehézkesen elkészíthető szalmabélést miért használják. A korábbiakban már említettem, hogy nem minden talajfajta alkalmas égetésre. A vermek kiégetésére különféle anyagokat használnak. Berettyószentmártoni adatok szerint a vermet szalmával, gurdiimal (katángkóró), ízikkóróval (kukoricaszár) és egyéb éghető, olcsó tüzelőanyaggal fűtik ki.

30 3—4 hétig, „egy álló hónapig" is égett benne a tüz... Oldala megveresedett az égetés után. Sima volt és kemény. Olyan lett, mint a cserép. Az égetés után kiszedték belőle a pernyét, kiseperték és csak néhánynapi „üres" szellőzés után töltöttek bele gabonát. Egyébként minden feltöltés előtt ki szokták füstölni a vermet, sok esetben még ma is. Ilyenkor 2—3 napig ég benne a tüz. A nedvességet jobban tűrő krumpli és répafélék eltartása nem okoz akkora gondot, mint a gabonavermelés. Szentpéterszegen azt mondják, hogy a krumplivermet azért kell kiégetni (kifüstölni), mert tele van szúnyoggal. Fával történő égetésről még az első kifűtés esetében sem tudnak, eltérően az Alföld más részein ismert gyakorlattól.

31 Legtöbb esetben ma már a füstölés jellegű égetés is elmarad. A vermet sepréssel és helyenkénti tapasztassál tartják rendben. Egy-egy verem nagyon sokáig használható. Berettyószentmártonban a vermek 90%-a a második világháború előtti időben készült. De mutogatnak 80—100— 150 éves vermeket is, amelyeknek készítési idejére pontosan a legidősebb nemzedék sem emlékszik vissza. A siruerem (3. g. ábra) újabban elterjedt raktározási mód. Az Alföld más vidékeiről is ismert forma, de a helyi adatok szerint használata a faluban újkeletű. Elterjedését az magyarázza, hogy gyengébb minőségű talajon is jól elkészíthető, könnyebb a lejárás, mint a kerekverem esetében. A készítése is, mint mondják, egyszerűbb a kerekveremnél, de nem olcsóbb, mert bizonyos famennyiség szükséges a tető elkészítéséhez. Készítése a következőképpen történik. A kijelölt helyről a földet oldalra, 1—2 méter távolságra kiszórják a készülő síralakú, felül kissé szélesebb, lefelé enyhén szűkülő veremből. Mélysége 150—200 cm körüli, hossza 2—3 méter, szélessége 1,5—2 méter között váltakozik. A kiásott gödör első harmadába egy deréknyi vastagságú ágasfát ásnak le 70—100 cm mélyre. Ez az ágas tartja a szelemengerendát, amelyre a verem szélére állogatott szarufák támaszkodnak (3. h. ábra). A szarufák fölé ágat, venyigét (szőlővesszőt), kukoricakórót, nádat, stb. teregetnek, amelyet a gödörből kiszórt földdel takarnak be. Minthogy a szelemen vége a földön feküdt, az egész tető elölről hátrafelé lejtett. A verem elejét vesszővel befonták, betapasztották és a közepére ajtót erősítettek, amellyel a verem lezárható volt (XX. tábla 120