A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)

Béres András: A Déri Múzeum Debrecen környéki díszes pásztorbotjai

hirtelen összeszáradt fából előbb-utóbb kiperegnének. Ilyen célra csakis erős, szívós, szálas, vagy rugalmas fát használnak. Bár zsírral, vagy avas szalonnával időnként bekenegetik, de megállapítható, hogy nem fordítanak egyes pásztorokat kivéve különösebb gondot rá. Az ünneplő botok már lényegesen nagyobb megbecsülésben részesülnek. Inkább csak ünnepélyes alkalmakra, „ünneplőbe" hordják ezeket, vagy ha a városba, esetleg vásárra mennek. Az ilyen bot „húzott" fa, vagyis vastagabb fából hasítja a pásztor, úgy, hogy a vastagabb fát négy felé vágja, s úgy veszi ki belőle. Először fejszével kinagyolja, majd kétnyelü késsel lehúzza. Az ilyen kézbeli alkalmatosság a vonókéssel való lehúzástól, tisztítástól kapja a húzott nevet. „Ez a bot, ha megbecsüli az ember, éltéig eltart" — mondja a pásztor. Az ilyen botok legtöbbnyire igen szépen díszítettek. Méltán mondják az ilyenre, hogy címere a pásztornak. Vigyáznak is rá, hogy eső ne érje, s használat után zsíros ruhával lekenik, ápolják. Egy-egy ilyen boton sokszor évekig, sokszor fél életen át dolgozik a díszítő pásztor, s arra törekszik, hogy minél szebb, minél mutatósabb legyen. Azok számára, akik nem tudják megcsinálni, rendelésre készül. Egyik-másik díszítésben járatos pásztorművésznek messze elmegy a híre, így történik meg, hogy egy szép karikásért, vagy botért a hetedik határból is felkeresik. A szép munka elviszi hírét, s újabb megrendelőket hoz. Az ilyen botra aztán gazdája nagyon vigyáz. El nem adja, mert ékét adná oda, legfeljebb ha valakit nagyon megemberel, barátságból elajándékozza, de igen megnézi, hogy kinek. A csere pedig ritka eset, mert akinek jó botja van, nehezen válik meg tőle, aki pedig megválik, annak nagy áldomást kell fizetni. Amikor végignézünk a hortobágyi, hortobágykörnyéki botok során, a két nagy főcsoporton belül a botok készítési technikája szerint hat típust különböztethetünk meg : 1. Díszítetlen, hétköznapi, úgynevezett viselőbotok. 2. Karcolt technikájú botok. 3. Ólmos botok. 4. Kivert, vagy berakással díszített botok. 5. Balták. 6. Kampók. 1. A hétköznapi, vagy viselőbotok nem, vagy csak alig díszítettek. Ha előfordul is díszítés, az igen egyszerű : rendszerint kevés faragás, kevés ólom, vagy éppen bevert szegek, kevés faragott dísszel. Ide tartoznak ä kondásbotok is. 2. A karcolással díszített botok elterjedése vidékünkön nem széleskörű és nem általános. Általában rokokó jellegű díszeket találunk rajtuk virágmintákkal, s gyakori a történeti személyeket ábrázoló darab is. 3. Az ólmosbotok a pásztorművészet régi stílusát mutatják. A díszítmények között főként geometrikus formákat találunk. Elvétve akad növényi, vagy virágmintát ábrázoló darab. 4. Kivert vagy berakással díszített botjainkat díszítéstechnikájuk szerint három altípusra kell osztani; a) átmenetként az ólom- és szaruberakás között, vegyes technikával készült darabok. b) szaruval, csonttal, rézzel kivert botok, ólmos fejjel; 87