A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)

Béres András: A Déri Múzeum Debrecen környéki díszes pásztorbotjai

с) kaucsuk és fémdíszes botok tányéros, néha ólommal beöntött fejjel, esetleg csontfejű botok., 5. A balták régebben igen elterjedt kézbe való szerszámok voltak, rézzel berakott nyéllel, rézzel öntött vagy sima, dísz nélküli táblával. 6. A kampó a juhász ismertető jele, hűséges segítőtársa, s a merinói birka őrzésénél nélkülözhetetlen eszköze. 12

. E főtípusok határvonalát természetesen nem lehet pontosan meghúzni, mert pl. az ólomberakásos és szaruval díszített botok között megtaláljuk azt az átmeneti formát is, melynél még az egyik technika él, de elhalványulóan, a másik pedig most kezd éledni. A szaru- és kaucsukberakásos botok közt sem állíthatunk éles határvonalat, mert a kaucsuk mellett tovább él a szaru használata is. A kondásbaltáknál nem mondhatjuk ki mereven, hogy kizárólag rézzel díszítik őket, — bár a Déri Múzeum gyűjmenyében csak ilyenek vannak, — mert szép példája a kaucsukdíszítéses kondásbaltának a nyíregyházi múzeum szinte egyedül álló, gyönyörű, de stílus szempontjából nem minden tekintetben kiforrott darabja. 13

. Még a kampókról sem mondhatjuk el, hogy nincsenek kapcsolatban a kiveréses technikával. Bár rendszerint simák, mégis találunk köztük szépen díszített darabokat, ami azt igazolja, hogy a juhászok között is került, aki a kiverés művészetéhez értett, jóllehet a juhászok inkább rühzsíros kupának, sótartónak megmunkálható szaru karcolással vagy véséssel való kidolgozásában érezték magukat elsődlegesen otthon. (1. és 24. kép.) A pásztorművészetnek megnyilvánulásai lényegében egy letűnt kor emlékei, melyben kibontakozott, élt, sőt virágába szökött e művészet. Mindent megtalálunk a díszített pásztorbotokon, ami a pásztorokban elevenen él, gondolatvilágukat foglalkoztatja. Legerősebb természetesen a környezet hatása. De eleven hatótényezőként jelentkezik a díszítő motívumok között a távoli falu, s mindaz, ami a pásztor lelkében mély benyomást hagyott. 14 „Oázis a Szaharában a hortobágyi szűr aszálya" írja Lükő Gábor a pásztorművészetről írott tanulmányában. 15 Ha így van, a szűr mellé új színt, új hatást, új harmóniát hoz a pásztorművészet efajta technikája, a bot, karikás ólommal, szaruval, rézzel és kaucsukkal való ki verése. A pásztor szépérzéke, művészet iránti rajongó szeretete a díszítmények szép formájában jut kifejezésre. Diktálja ezt számára a puszta sivársága, s maga a munkaköre is, a pásztorélet mindennapos egyhangúsága. A gyakori vízhúzás után néha felfrissülést jelent számára a nóta, a tánc és az ösztöne fűtötte díszítőművészet iránti érdeklődés. A díszített fa legtöbbször „árvatölgy", melyből a csikós és a gulyás a botját készíti. Árvatölgyfának nevezik a levágott tölgy tuskójából kinőtt bunkós ágakat. Ilyenek elhagyottan, magánosan állnak valahol a pusztán, vagy a határban, gyakran kivágott erdő új hajtásai. Az ügyes telelőbojtárok télen vágták ki, mikor marhával az erdőn, Gúton, vagy Halápon teleltek a debreceni gazdák jószágaival. A botnak való kivágására egyébként is csak az őszi vagy téli idő alkalmas. A tavasszal, rügyfaka12 Béres András, i. m. 257. 13 Díszítésének azonos technikája és szép formája miatt összehasonlításképpen kapott itt helyet 14 Magyar népművészet, Bp., 1928, XVI; Magyar népi díszítőművészet, Bp., 1954, 12 — 13. 11 Lük о Gábor, A hortobágyi pásztorművészet. A debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1938, 103. 88