A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)

Szilágyi János György: A későetruszk bronzművesség emlékei a Déri Múzeumban

"(bővebb indokolás helyett elég csak a veii Apollo és a capestranoi harcos képét felidézni) vagy a nagyfestészetre, s az ókori itáliai művészet egyetlen korszakában sem voit az egyedüli kifejezésforma. A másik, hogy e köznyelv kialakulásában a jelek szerint vezető szerepük volt az etruszk műhelyeknek — feljebb utaltunk etruszk feliratos példányokra az egyes kisbronztípusok legreprezentatívabb képviselői között — s irányító szerepükről csak a rómaiak javára kellett lassanként lemondaniok. A fordulat azonban ebben a tekintetben, a III. századra visszanyúló előzmények után, csak az i. e. I. század elején történt meg, s ekkor sem jelentett szakítást az addigi etruszk ihletésű művészeti hagyománnyal. Ennyiben jogunk van ezt a bronz kisplasztikát etruszknak tekinteni. Minthogy pedig az etruszk művészet V. század közepei hanyatlása óta a délitáliai görögségen kívül rendkívül kevés monumentális plasztika ismeretes Itáliában egészen a római hegemónia megszilárdulásáig, a kisplasztika jelenti számunkra az összekötő szálat a két korszak szobrászata között és az említett terrakotta fogadalmi szobrocskákkal együtt ez a bronz kisplasztika legalább három évszázadon keresztül „Itália legauthentikusabb művészi kifejezője" volt.

76 A nagyplasztika és a többi művészeti műfaj sokszor cserbenhagy ott, ahol ez a kisplasztika szilárdabb alapokon gyugvó ismereteket ígér még mai, alig feltárt állapotában is. Megmutatja elsősorban azt, hogy a bronz kisplasztikában, készítésének minden folyamatossága ellenére, élesen és világosan elkülönül a IVszázad előtti és utáni anyag. Az archaikus kisbronzok és az V. században továbbélő utánzataik művészi színvonalukban összehasonlíthatatlanul magasabban állnak a későbbieknél, viszont nem jelennek meg azokhoz hasonlítható tömegben és elterjedési területük is korlátozottabb. így ezeket még minden megszorítás nélkül nevezhetjük etruszknak. A IV. századtól a római császárkorig Itália jó részét elárasztó kisbronzok, bár kétségtelenül sokszor régi műhelyhagyományok folytatói, és tárgyaik jó része ismeretes már a későarchaikus kor etruszk művészetében, gyakran új típusokat mutatnak, s olyanokat, amelyek az V. század második felében virágzott athéni és peloponnésosi nagyszobrászat új vívmányainak bűvöletében, kétségtelen hatása alatt jöttek létre. Fronto egy Lucius Verushoz intézett levelében, amelyet eddig az etruszk művészettörténet szempontjából nem méltattak kellő figyelemre, a közismert művészettörténeti adynaton-ok közé sorolja Polykleitos összekapcsolását az etruszkokkal: ingenio discrepanti iubesne me niti cqntra naturam, aduerso quod aiunt flumine? Quid, si quis postularet, ut Phidias ludicra... fingeret? ... aut Polycletus Etrusca? (p. 113 Nab.). Nem ismerjük ennek a nyilván közhely-számba menő nézetnek az eredetét, még kevésbé azt, hogy az etruszk művészetnek milyen mértékű ismeretén alapszik. Annyi bizonyos, hogy az etruszk nagyplasztika ismert darabjai általában valóban távol állnak Polykleitos művészetétől, sőt első pillantásra úgy látszik, hogy néhány kivételszámba menő darabtól eltekintve az egész érett klasszikus görög művészet, az V. század második felének pheidiasi és polykleitosi művészete szinte hatástalan maradt Etruriában, ott, ahol addig szorosan a nyomában jártak a görög művészet egykorú irányainak. Magyarázatért részben^ történeti okokhoz fordultak, s arról beszéltek, hogy az etruszk hatalom 76 így némi túlzással Cederna i. m. 170, 2. j. 43