A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)

Szilágyi János György: A későetruszk bronzművesség emlékei a Déri Múzeumban

határozott jelleget adni ennek az attribútumnak és vagy a számos e típushoz tartozó szobrocska kezében levő — általa meg nem értett — tárgyat próbálta érzékeltetni, vagy pedig egyszerűen az ökölbe szorított kezet adta vissza durván formálva. A kézen az ujjak nincsenek jelezve, csak a hüvelykujj válik el szokás szerint a többitől. Ugyanígy a felemelt jobbkéz is alig megmintázott, csaknem egybeolvad a buzogánnyal. Hasonlóképpen elnagyolt a haj jelzése is (a fejbubról szétfésült fürtök, végükön koszorúba csavarva), valamint a szemek, orr és száj mintázása. A belső tagolás elmosódottsága jellemző a test formálására is: a felső testet két bemélyedés tagolja, a lantizom határozottabban jelzett, egyéb részleteket azonban csak néhol lehet, közelebbi vizsgálat után, felfedezni rajta, mint hátul a jobbkart a válltól elválasztó vonalat és a hát függőleges kettéosztását. A felépítés arányai nem kevésbé elnagyoltak: a váll aránytalanul széles és jobb oldalt teljesen egybenő a felső karral, a felső lábszár az alsóhoz viszonyítva feltűnően rövid és oldalnézetből a szobor valószínűtlen statikájú: az itáliai kisplasztikában igen gyakori szkémát mutatja a fejtől a jobb láb végéig csaknem szabályos ívben előre domborodó körvonalával. De ha egyes részletek (pl. a bokacsont, az alsó lábszár izmai) kivételesen gondosabb mintázásával szemben az egész szobor erősen szkematikus megfogalmazású is, egészében semmi nyomát nem mutatja a természeti formák szándékos feloldására való törekvésnek, amely az itáliai kisplasztika késői korszakában gyakran megjelenik s a test volumenének vagy természetes arányainak teljes tagadásában nyilvánul meg. A debreceni szobrocska minden igénytelensége mellett őrzi még valamit a klasszikus szobrászat vívmányaiból kompozíciójában, mintázásában, felépítésében. A görög művészetben a szobortípus többek között éppen Héraklés ábrázolására nyerhette első monumentális forgiáit, bizonyosan még a VI. században, az érett archaikus korban.

44 A felemelt jobbkezét hátralendítő s ennek ellensúlyozására balkezét előrenyújtó, kilépő emberalak szkémáját a görög klasszikus művészet — éppúgy, mint párját, a fenti italáldozatot öntő ifjú típusának ősét — több istenszobor-típus kialakításához felhasználta, s a IV. századi plasztika is továbbfejlesztette; a példák száma szinte tetszés szerint szaporítható, az Artemision-fok bronz Poseidónától és Pheidias Athéna Promachosától a belvederei Apollónig.

45 A fenti Hercules-szobrocskában — ha egyáltalán merhetjük a szokásos stílus-kategóriákhoz mérni — egy a görög művészet klasszikus korszakában keletkezett álló ifjú-típusnak a határozott tagolást elmosó, a szigorú felépítést lágyító IV. századi átfogalmazása cseng tovább, nem tudni, hogy az itáliai mester, vagy ténylegesen látott illetve közvetített görög mintakép jóvoltából

T

e. Annyi bizonyos, hogy a görög őstípus keletkezése nem lehetett korábbi az V. század második negyedénél. Az itáliar-etruszk plasztika főként ezt a típust alkalmazta egyik legnépszerűbb tárgyának, Hercules alakjának megszámlálhatatlan mennyiségben fennmaradt ábrázolásaira. Hercules-Hercle legalább a VI. század közepétől jól ismert volt az etruszkoknál. Alakját az etruszk képző44 A. Furtwängler, Mythol. Lex. I. 2141 s köv. ; M. Bieber : Skulpturen u. Bronzen in Kassel, Marburg, 1915, 65. 45 Bieber i. hu; K. A. Neugebauer, Arch. Anz. 1946—47, 11—3. 37