A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)

Szilágyi János György: A későetruszk bronzművesség emlékei a Déri Múzeumban

fordul és a búbjáról sugárszerűen szétágazó, bekarcolással jelzett fürtök széle alig mintázott, de jól kivehető koszorúba csavarva övezi. A homlok szabad, a szemgolyó, szemöldökcsont, orr és száj mintázása homloknézetből durva, profilból nézve sokkal finomabb. A fülek, szokás szerint, nem látszanak. A két kéz ujjai egybeolvadnak, csak a hüvelykujj különül el a többitől. Az izmok elnagyoltan, de erőteljesen vannak jelezve; különösen feltűnő az alsó lábszárak izmossága. Gondosan kidolgozottak a térdkalácsok. Magát a testet három vízszintes barázda és ezeket középen nem függőlegesen, hanem a test vonalának kanyarodását követve a jobbláb irányába hajló durva vágás osztja ketté. A lantizom is jelezve van, a baloldalon azonban modern eredetű vágás takarja el, az aranykeresők szokásos névjegye. Az alak hátsó oldalán is kidolgozott, s különösen jobb oldalnézetből igen harmonikus térhatást ad. A térbeli kompozíciónak ez a biztossága és az egész alak arányos, kiegyensúlyozott felépítése, klasszikus nyugodtságú ritmusa és körvonalai arra utalnak, hogy a típus mintáját a klasszikus görög művészetben keressük. A test és a lábak tartásában Polykleitos kánonának távoli visszfénye csillan meg, s a polykleitosi hagyományokat folytató, illetve továbbfejlesztő IV. századi görög művészetből maradtak is fenn olyan bronzszobrok, amelyek a debreceni és a hozzá hasonló itáliai kisbronzok közvetlenebb mintáinak sorába tartozhattak, így a párisi Bibliotheque Nationale „Aristaios"-a (elsősorban kéztartásával)

26 vagy a felemelt balkéz és a polykleitosi szabály szerint jobbra forduló fej eltérő tartása ellenére a dodonai Poseidón-szobrocska, a IV. század közepei görög kisplasztika egyik mesterműve.

27 A IV. század praehellénisztikus görög nagyszobrászaiának fennmaradt emlékei közül elég az ún. androsi Hermésre utalni,

28 de a példák tovább szaporíthatok. Mindenesetre ezek és hasonló görög mintaképek csak az általános szkémát sugallhatták az itáliai szobrászoknak, a típus itáliai képviselői sem felfogásban, sem kvalitásban nem hasonlíthatók az említettekhez, s szinte mindegyikben van egy-két olyan görög szempontból díszharmonikus vonás, amely elárulja nem-görög eredetüket. Az itáliai kisbronzok között jól ismert a típus, ha nem is tartozik a legkedveltebbek közé.

29 Itt már vérrokonait találjuk a debreceni szobrocskának, még ha egyesek jóval gondosabb mintázásuak is, így elsősorban a típus későetruszk „klasszikusa", a falteronai áldozó a IV. század végéről

30 és az ugyancsak IV. századi ún. ferrarai Apollo, ballábán etruszk felirattal.

31 Még közelebb áll a debreceni példányhoz, a nagy kvalitáskülönbség ellenére, a Walters Art Gallery IV. század kisbronza, amely a fejét fedő oroszlánbőr alapján biztosan Herculest ábrázolja.

32 A későetruszk-itáliai művészet ismert sajátságával találkozunk itt: a típusok 26 A. Furtwängler : Masterpieces of Greek Sculpture, London, 1895, 276 — 7, fig. 116 (IV. sz. eleje, polykleitosi iskolából); G. Lippold : Gr. Plastik, München, 1950, 219 és 5. j. (további irodalommal). 27 К. A. Neugebauer (Jahrb. d. Deutsch, Arch. Inst. 49, 1934, 162 s köv.) Euphranór művészetének vonásait látja benne ; vö. ehhez Ch. Picard : Manuel de la sculpture grecque III., Paris, 1948, 872. 28 Irodalom : L. Alscher: Griechische Plastik III., Berlin, 1956, 181, Anm. 36-37. 29 A típusról általában A. Cederna, Not. Scavi, 1951, 188 n. 1. 30 Giglioli i. m. tav. 361, 1, irodalommal. Művészettörténeti helyéről 1. most M. Renard, Stud, Robinson, I. St. Louis, 1951, 747-53. 81 Giglioli i. m. tav. 367, 1, irodalommal. 32 D. K. Hill: Catal. of Classical Bronze Sculpture in the Walters Art Gallery, Baltimore, 1951. 46, No. 94, pi. 24. Hill határozottan utal a test mintázásának polykleitosi jellegére. Egy kétes darabról uo. 81, no. 175. 34