A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)
H. Fekete Péter: A Hajdúsági Múzeum megalapítása
élén az értékes történelmi adatgyűjtő munkásságot végző, buzgó Bakóczi János lelkésszel átengedte még az 1880-as évek elején is a birtokába került értékes helyi régészeti leleteket idegenbe, átengedte pedig egy tál lencséért, így érthető, hogy nemcsak kisebb értékű leletek, hanem még a száz évvel ezelőtt előkerült világhírű „hajdúböszörményi bronzenes" is teljes egészéiben idegen gyűjteményekbe került, 3 s ma is azoknak féltve őrzött nevezetessége. 4 Régi pénz gyűjtésével már diákkoromban megkezdtem a muzeális dolgokkal való foglalkozást. Budapesti tanárjelölt koromban a hajdúság történetére vonatkozó irodalom repertóriumának összeállításával folytattam ezt a munkát, amikor pedig az Erdélyi Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárában rendezett archaeológiai tanfolyam elvégzése után Nagyváradon a dr. Karácsonyi János történettudós vezetése alatt megindult, s a Szent László nagyváradi székesegyháza teljes feltárását célzó ásatásokba belekapcsolódtam, szinte egész életemre eljegyeztem magamat a múlt emlékeinek kutatásával. Mint ilyen kerültem Hajdúböszörménybe a század első negyedének végén. Itt igen rövid idő alatt közvetlen tapasztalatot szereztem arról a pazarlásról, amely a városban a kulturális értékekkel akkor is folyt. Szinte megdöbbenve láttam, hogy ebben a már akkor is majdnem harmincezer lakosú városban nincs egyetlen intézmény, testület, de nincs még csak egyetlen személy sem, aki ráirányítaná a figyelmet a város történelmi emlékeinek helyben való megtartására. Mint magánember hozzáfogtam a gyűjtéshez. Megpróbáltam megállítani a helyi emléktárgyak idegenbe hordásának folyamatát, megpróbáltam megmenteni a múlt emlékeiből annyit, amennyi csekély erőmből és anyagi helyzetemből telt. Mint új lakó eléggé ismeretlen voltam a városban, de azért gyűjtésemnek mégis terjedt lassanként a híre. A múlt emlékei érdekében való szóemelésem érdeklődést váltott ki néhány kultúrát szerető személyből is, kik mozgalmamat megtisztelték támogatásukkal. Bár gyűjtésem első két darabja régészeti tárgy volt, 5 később a néprajzi anyag került túlsúlyba. Félévi gyűjtés után 1924 nyara végén már annyira szaporodott gyűjtésem anyaga, hogy lakásomon már nem tudtam megfelelően elhelyezni. Ügy határoztam azért, hogy gyűjteményemet felajánlom a városnak, s ezáltal helyiséget biztosítok számára. Személyesen kerestem fel hivatalában Paksy Károly polgármestert, aki előtt ismertettem a város történelmi és néprajzi emlékei összegyűjtésének és helyben való megőrzésének fontosságát, felajánlottam eddigi gyűjtésem anyagát egy városi múzeum alapjául, s a városházán helyiséget kértem részére. Paksy polgármester nagy figyelemmel hallgatta meg előterjesztésemet, s bár csak a távoli jövőben mondotta megvalósíthatónak az egyébként értékesnek minősített gondolatot, felajánlotta segítségét ahhoz, hogy a gyűjtést a város megbízásából folytathassam, az elhelyezésre pedig helyiséget kapjak. — Az erről szóló tanácsi határozat birtokában a helyi lapban Gyűjtsük 3 A ref. egyház presbitériuma 1883-ban egy értékes bronzkori bográcsot 50 db Árpád-kori dénárért engedett át a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A dénárokat a gimnáziumnak adta át az egyház, ahol azoknak is nyoma veszett. 4 Részben a debreceni ref. kollégium anyakönyvtárába, részben pedig a Magyar Nemzeti Múzeumba. 5 Két szarmata sírból származó edény, amely a részvénytársasági téglagyárban pártolás közben került napvilágra. 196