A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1948-1956 (Debrecen, 1957)

Makkay János: Őskori leletek a Berettyóvölgyben (Bihar megye)

Az első, és egyben hitelesnek tekinthető lelet, melyről tudomásunk van, egy bronzkori csésze, mely Esztárban 1825 előtt került elő, és a debreceni református kollégium közvetítésével jutott a Nemzeti Múzeumba.

4 Azonkívül a terület kiemelkedő jelentőségű lelőhelyéről, a gáborjáni földvárról is kerültek ki leletek, elsősorban edények, melyeket kincskeresés közben a múlt század legelején találtak. Sajnos, ezeknek természetesen nyomuk veszett.

5 Egyébként a XIX. század első felében és a közepe táján is még az olyan kiemelkedő jelentőségű leletek, mint a Berettyóújfalu melletti Herpály pusztán, egy kilenc halomból álló halomcsoport középső és egyben legnagyobb tagjában előkerült népvándorláskori paizsdudor sem lendíthették fel a régészeti kutatásokat, elsősorban az 1850 körüli politikai viszonyok miatt.

6 Természetesen itt a helyi kutatásokat gondolom. Ilyen körülmények között érthető, hogy 1866-ban, Rómer Elóris Műrégészeti Kalauz-ának a megjelenésekor alig találunk Bihar megyéből őskori leleteket. Mint a legfontosabbak, szerepelnek a már említett esztári edény, a bronzkorba beosztva, valamint a Biharszentandráson előkerült táltöredék, mely a legújabb megállapítás szerint a badeni kultúrába tartozik.

7 Viszont néhány évvel későbbről, 1869-ből ismeretes az első jelentés arról, hogy az addig még az ország más területeihez viszonyítva is erősen elhanyagolt, a szakemberek által teljesen ismeretlen Bihar megye és elsősorban annak is az Alföldön fekvő részei az őskori tárgyaknak „mily gazdag tárháza".

8 Kovács János debreceni főiskolai természettan-tanár volt az első, aki Bihar megyében összegyűjtötte a véletlenül előkerült tárgyakat, és velük a főiskola már évtizedek óta biztosan meglévő régészeti gyűjtemény t is gyarapította.

9 Egyben megmagyarázta „a föld népének" a talált tárgyak egykori rendeltetését. Beszámol arról a jelentős tényről is, hogy már 1847 (!) óta rendszeresen végzett terepjárásokat a megye területén. Sajnos, az általa ezek során talált emlékek ma már nincsenek meg, nagyrészt elkallódtak. A kor szellemének megfelelően, amikor a leletek csak azért voltak a gyűjtőik számára fontosak, hogy segítségükkel a kétkedők számára azt lehessen bizonyítani: az ősember élt a területen, a lelőhelyeket sem jegyezte fel, és így munkájának a tulajdonképpeni nagyságát sem mér4 Gimeliotheca Musei Nationalis Hungarici, . .. Budae, MDCCCXXV. 170. ; Az 1850-es években ,,egy- és kétfülű római edényeket, kőbaltákat találtak ásások alkalmával", ugyancsak Esztárban: K. Nagy Sándor: Bihar-Ország. T. 1884. 20. 5 Osváth Pál: Gáborján leírása. — Nagyvárad c. napilap, V. évf. 1874. 24. szám, május 27. 6 Érdy János : Régiségtani közlemények. II. A verebi pogány sír. — MTA Évkönyvei, IX. kötet I. darabja, Budán, MDCC'CLVIII. 16. A herpályi halmokban végzett ásatást a Bihar megyei régészeti egylet is : „Kimutatás a biharvármegyei rég. és tört. egyl. régiségtára gyarapodásáról az 1874. évi szeptember havában." Nagyvárad, V. 1874. 225. szám, szombat, október 3. 7 Rómer Flóris: Műrégészeti Kalauz. 1866. 16. o. 27. ábra. — Banner János : Die Péceler Kultur. Bp., 1956. 8. 8 Kovács János : Archaeologiai levelek, V. és XIV. — Arch. Ért., II. 1869/70 62-64. és 149-153. 9 Az első, biztosan őskori lelet 1824-ben került ide be : Debrecen belterületéről származó bronz tokos balta. (Zoltai Lajos feljegyzése szerint.) 22