A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1948-1956 (Debrecen, 1957)

Ditróiné Sallay Katalin: Gyakorlati tapasztalatok a restauráló laboratóriumban

lózéval befúvás útján tartósítani, anyagra rádolgozni, s az egymáshoz tartozó darabokat összeállítani. A fenti eljárások során sikerült a Dobozy-temető anyagából a múzeum állandó kiállításának várostörténeti részében szereplő XVII. századi dolmányt, női mellényeket összeállítani, s egy másik XVII. századbeli, külföldön (francia, német, angol) is használatos szabásminta alapján, magyaros ízléssel — dús zsinórozással és övvel — készült férfi dolmányt (ujja hiányzik) szintén összeállítani. Ezeknek ilyen módon való rekonstruálása komoly gyarapodását jelentik a XVII. századi polgári viseleteknek. Szükségmegoldásként a törékeny, főleg keleti, hímzett selymeink raktározását a szőnyegek raktározásához hasonlóan oldottuk meg. A szőnyegek raktározásánál ismert hengereket csináltunk házilag, nagyobb, 15 cm átmérővel, 140 cm hosszúságban. Ezekre csavartuk fel azokat a féltett selymeinket, melyeket összehajtogatva, a kitörés veszélye nélkül semmiképpen sem tárolhattunk a nem megfelelő mély szekrényeinkben. Átmenetileg ezeken a hengereken tartjuk a féltett és értékes darabokat, míg megfelelő mély fiókos szekrényt módunkban nem lesz csináltatni, ahol már az egyes textildarabok meghajtás nélkül lesznek elhelyezve. A fent ismertetett eljárásokon kívül még kisebb észszerüsítéseket vezettünk be. így a néprajzi szalmatárgyaink törékenységének megszüntetésére a petroléterben oldott gyanta helyett alkoholban oldott gyantát alkalmaztunk. Az alkohol jó oldószere a gyantáknak és kevésbé gyúlékony. Porcelán tárgyaink ragasztására, a különösen az 1950—53-as évek között nehezen beszerezhető cellulózé helyett a cinkoxiddal tartósított vízüveg oldatot alkalmaztuk. Ebből tejfel sűrűségű pépet készítettünk. A törésfelületeket vékonyan bekentük, összeszorítottuk. Pár perc elteltével a kinyomódott felesleget éles késsel eltávolítottuk. Amennyiben ezt elmulasztottuk, a ragasztó oly erősen kötött, hogy eltávolításakor a porcelánból pattintott ki kis felületi részecskéket. Magas nedvességtartalmú levegőben az így összeállított tárgy változatlan maradt, huzamosabb áztatásra esett csak szét a ragasztás helyén. Az üvegtárgyak közül különösen a XVIII—XIX. századi, kitűnően homogenizált cseh üvegek voltak nehezen ragaszthatók. A celluloidos és plexis ragasztók egyáltalán nem ragasztották, csak a kanadabalzsam. A kanadabalzsam szobahőn igen nehezen száradt. A száradást, ha a tárgy nagysága megengedte, lassan felmelegített szárítószekrényben gyorsítottuk. Kitűnően bevált ragasztószer akár a tiszta kanadabalzsam, mely szirup sűrűségű folyadék, akár annak xylolos oldata. Ez utóbbi könnyen párolgó anyag lévén, a gyorsabb ragasztást is elősegítette. Középkori bőrkötéses könyvfedeleinket a szennyeződésektől zsíralkoholszulfonát vizes oldatába mártott vattával szabadítottuk meg. Ez szappan helyett jobban bevált, mert teljesen neutrális szer. Szárazra törülés után vékonyan felkent tiszta lanolint dörzsöltünk be a bőrbe. Gyümölcsfoltokat csak fehér vászon tárgyakból — ha szükségesnek mutatkozott - káliummetabiszulfit tömény vizes oldatával távolítottunk el. Tinta- és festékfoltok eltávolítására újabban nem az oxálsav vizes oldatát használjuk, hanem az oxálsavnak telített oldatát készítjük el 10%-os ecetsav oldatban. Ez tinta- és festékfoltok eltávolítására sokkal alkalmasabb. Az oxálsavat, bármilyen formában történik is használata, 87