A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1948-1956 (Debrecen, 1957)

Makkay János: Őskori leletek a Berettyóvölgyben (Bihar megye)

meny, hogy terepjárás során ebből a kultúrából leleteket találni a legnehezebb, összefüggésben lehet azzal, hogy lelőhelyei elsősorban temetők, melyekből igen kevés anyag kerül csak felszínre, hasonlóképpen a viszonylag szerény méretű, és rétegeket nem igen alkotó telepekhez. Az eddigi, igen szórványos kutatások azt a meggyőződést engedték megerősödni, hogy a badeni kultúra, 60a bár megjelent Bihar megyében is, mint azt a biharszentandrási (ebből a kultúrából hazánk területén az egyik legrégebben ismert) és az érmihályfalvai leletek

61 is mutatják, de nem települt meg ott sűrűbben. Ezt a feltevést csak megerősíteni látszott az a tény, hogy az előbbi lelőhely már a Sebes-Körös mellett fekszik, utóbbi pedig végeredményben már a Nyírséghez tartozik. Viszont legújabban kerültek elő leletek a Berettyó mellől is. A Tardi gyűjteményben volt egy kicsi, nagyfülű csésze, melynek lelőhelye a már említett gáborjáni földvár. (56.). A Déri Múzeumban levő, a herpályi földvárról származó, nem leltározott anyagban van több töredék, melyek kétségtelenül ebbe a kultúrába tartoznak. (Fennáll a lehetősége annak, hogy a második világháború zavarai következtében kerültek a leltározatlan anyag közé.) A kultúra a Berettyó mentén is eljuthatott a megye területére, de még inkább fennáll a lehetősége annak, hogy a Nyírség felől, hol a vissi csoport oly sűrűn megtelepült. Ennek a terjeszkedési iránynak a lehetősége adva van a halápi (Déri Múzeum lelt. Sz. 1906. 118.), a banki (Déri Múzeum lelt. IV. 1937. 9.) már régebben előkerült leletekkel, valamint a legújabban Bagamérban talált, szintén hasonló korú töredékekkel. A leletek előfordulása azonban azt mutatja, hogy a Bihar megyétől északra fekvő részeken a kultúra sűrűbb elterjedése kapcsolatban van a homokos terület határával, attól délre leletei igen ritkák, és csak a Körösök völgyében sűrűsödhetnek újra. A bronzkor anyagára vonatkozóan, komolyabb ásatások csak a kor második felébe tartozó leletek köréből vannak. Ez is oka annak, hogy eddig nem ismertük a korai bronzkor-ha tartozó leleteket a megye területéről. Helyesebben, ilyen emlékek nem voltak közölve. Az viszont várható volt, hogy a Tiszántúl keleti részein is elő kell kerülni korai leleteknek, hiszen nehezen lenne elképzelhető, hogy a viszonylag rövid átmeneti és korai bronzkori időszak alatt a megye lakatlan lett volna. Az újabb kutatások erre is megadták a választ. Részint az új gyűjtések, részint a múzeumban levő régibb anyag rendezése révén kerültek elő leletek, melyek a korai bronzkort képviselik, az e korszakot Magyarországon jellemző valamelyik emlékcsoportból. U. i. a jelenlegi megfigyelések szerint az anyag ebben a periódusban még ezen a viszonylag kis területen sem egységes. Tekintettel azonban arra, hogy a korai bronzkorral Kalicz Nándor a Tiszántúl területére vonatkozólag behatóan foglalkozik, és összefoglalása a közeljövőben nyilván napvilágot is lát, én a legújabb leleteket nem tartom szükségesnek itt ismertetni. Azt azonban meg kell említenem, hogy a herpályi földvár itt is meglepetéssel szolgált, mégpedig teljesen hiteles lelet révén : a régi, leltározatlan, de Zoltai Lajos eredeti, az ásatás alkalmával tett jelzéseivel ellátott anyagban tipikusan korai bronzkori kis bögre nagyobb töredéke is előkerült, azonban kulturális hovatartozása kérdéses. e0a Kutzián : i. m. 69. és 81. o. 61 Banner János : Die Péceler Kultur. Id. mű. 8. 140. о., valamint 12. 134. о. 36