A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1948-1956 (Debrecen, 1957)

Nagy János dr.: Tóth Árpád Emlékmúzeum Debrecenben

Tóth Árpád egy fiatalkori rajza műfordításoknak, az első tanulmányoknak az önképzőkör volt az ihletője és a tanúja. Székfoglaló beszéde nemcsak az elnökre, hanem a tagokra is jellemző. (Iskolánk szakkörének éveleji ülésén mindig felolvassák, ismertetik e megnyitót.) Szólaltassuk meg, ha csak egy-két mondattal is, a nyolcadikos Tóth Árpádot, az önképzőkör elnökét! „Legyen ez a hely templomunk minékünk, melynek oltárára ki-ki hozza el a maga zsengéit.. .Az ifjúi szívnek sajátja a forrongás, a szívnek hevesebb dobogása, a vérnek gyorsabb lüktetése, s ezt nemes szándékok végrehajtására használjuk fel... Igyekezzünk olyan eszmék híveivé szegődni, amelyekért egész életünkben becsülettel harcolhatunk. . . Minden munkánkban, minden tettünkben egy szent, magasztos érzés, vezessen, a hazaszeretet. Ez hassa át szívünket, lelkünket, ez legyen az a világító oszlop, mely mindenkor igaz irányt mutat. Példakép pedig hazánk szeretetében, buzgó szorgalmas munkásságunkban Petőfi legyen, Petőíi, a szabadság lantosa, akinek minden édes dala, minden gyújtó szava elsősorban nekünk szól, magyar ifjúságnak, s aki — el ne felejtsük — a honszerelmet mindeneknek elébe helyezte." Ő volt szónoka az 1903. október 6-i ünnepségnek. Erősítsük fel az 54 éve mondott beszéd egyes részeit! „Megfojtották őket bitó kötelével, elejtették őket gyilkoló golyóval, hóhér végzett velük szégyenletes . módon, velük, akik magasztos, dicső halált érdemeltek volna... Átkozott fa a bitófa. De azok a bitófák, melyeken ők haltak vértanúi halált, szentek, mint Krisztus keresztje, mert megszentelték azokat szenvedéseikkel.... Ünnepeljük 153