Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1942 (1943)

Jelentés a Déri múzeum 1942. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi tisztviselők tudományos munkája 1942-ben. Gyűjtés, kutatás, megfigyelés, ásatás

34 Aztán elsötétedett. Megállottunk és hallgattuk a pusztát. Szálláscsináló magános gúnárok kiabáltak. Néha a bíbic jajgatott. Mintha békaszó is jutott volna a fülünkbe, aztán valami idegen dübörgés : a vonat! Hiába, az ember mindenbe beleszól, mindenbe belegázol... mindent keresztülhúz, még a saját boldogságát is... A kőhídról búcsút intettünk az alvó pusztának, a Hortobágyfolyónak, üdvözöltük a halászkunyhó mécsesét és magunk is vacsorára tértünk a csárdába. Rántott pontyot kaptunk, almát és gyenge borocskát, melytől Móricz Zsigmond hamar elálmosodott. Nippal is ásít eleget, végigdörgöli a homlokát, arcát, de annyira, hogy az arca alig tudja felvenni ismét rendes formáját. Gyenge már a legény, hamar elfárad. Ez a fáradtság állandóan látszik rajta, hogyne volna hát álmos estére. Hamar le is feküdt, míg magam úri vadászok társaságába vegyültem. 11 óra felé tértem aludni közös hálószobánkba. Akkorára fene hideg északi szél támadt. Ügy bömbölt, mint az orkán. A csárda vastag falán a szó szoros értelmében keresztülfujt. Móricz Zsigmond egy nagy dunna alá húzódott. Belépésemre felneszelt, de tovább aludt. Ágya előtt a széken madzagon nagy korcos gatyája volt, igazi paraszti viselet, azon egy hosszú vászonszalag, mellyel bal alsó lábszárát szokta nappalra becsavarni. Bizonyára vísszeres, mi miatt a gyaloglást nem nagyon kedveli. Március 29-ére, vasárnapra virradtunk. Az éjjel támadt szél nem engedett erejéből s így azt a tervemet, hogy a város kocsiján a pusztán nagyobb körutat teszünk, a hideg idő miatt elejtettem. E helyett délelőtt meglátogatjuk az öntözőgazdaság telepét és délben hazautazunk. így volt sok idő mindenről beszélgetni. Szóba került az ,, Árvácska" is, legújabb regénye. Aki csak kissé ismeri az író életkörülményeit, tudja, hogy ki az az Árvácska? Az ő élményeiből állította össze Móricz Zsigmond megrázóan szép regényét, de amellett számos gyermekmenhelyet is meglátogatott. — Csak azt nem értem — mondtam sajnálkozva —, hogy miért kellett a regényben szegénykét olyan kegyetlenül és mindenestől megégetni!? — Had' pusztuljon el az ilyen világ! — volt a rövid válasza. — Hát a ,,Kis madár" mikor repül már ki? — Kérdeztem kéziratos színművére célozva. — Ah, az nem sikerült — intett legyintve. — Nem értette meg se a színigazgató, se a színész! Megbukott! Könyvalakban, átdolgozva, talán jobban fog érvényesülni! Reggelinket, melyhez a csárdás jóvoltából kivételesen egy kis füstöltszalonnát is kaptunk, a jól befűtött boglyakemence mellett fogyasztottuk el. Amíg falatoztunk, kívülről, a söntés mellől a csárdás kiabálása hallatszott : ,,aki nem ad kenyérjegyet, az nem kap kenyeret! Egy darabot nem szabad senkinek se kiadni! Értettétek!" Ügy összenéztünk a mesterrel. Itt az Alföld szívében, a nagy európai búzatenger szikes szigetén, ilyen is előfordulhat!? Jegy nélkül