Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1942 (1943)

Jelentés a Déri múzeum 1942. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi tisztviselők tudományos munkája 1942-ben. Gyűjtés, kutatás, megfigyelés, ásatás

35 nem jut a szegény embernek egy karéj kenyér sem!? Ez a szomorú jelenség vonzott bennünket kifelé, az ivóba, had' lássuk azt a szegény testvérünket, aki nem tudott adni kenyérjegyet! De akkorára már üres volt az ivó. Csak a kecskelábú asztal alatt feküdt hat nagylilik. Véres fejük papírral volt bekötve és cédula volt mindegyiken : most adják őket postára. Megszántuk ezeket a szép vadludakat, pedig a mai világban senkit se kell sajnálni, aki már befejezte földi életét...! 34IÖ órára előállott Mátáról a városi kocsi. A csípős hideg szélben juhászbundát öltöttünk báránysüveggel. Mikor az író elhelyezkedett az ülésen, lefényképeztem. Nyájasan hunyorgott felém : ez a kép neki nagyon fog tetszeni. A délelőtti órákat a víztároló keleti oldalánál épült gazdasági telep intézői lakásában töltöttük, hol a távol lévő Ferenczy intéző felesége és az öntözőgazdaság gyakornoka fogadtak bennünket. Az írót sok minden közt legjobban a rizstermelés érdekelte. Az ő Kerek Ferkó c. regényét filmre vették. Ennek egy része a rizstenyésztést mutatja be. Ez a felvétel azonban még itt a Hortobágyon nem történt meg. Elmondta, hogy a filmezésekkel általában sok baja van. Mikor a Hortobágyról készült filmjét egy miniszteriális bizottság felülbírálta, az egyik úr azt kérdezte tőle, hogy mi az a fehér lepedő a pásztor hátán? Az a szűr — mondta neki. Honnan veszik a szűrt a pásztorok? A Nemzeti Múzeumból kölcsönzik! — volt gúnyba vegyült válasza. Azt a részt, melyen a virsliárus asszony újságpapiroson szolgálja ki a főtt virslit, ki is hagyatták a filmből. Erre adott epés válaszát itt nem közölhetem. Ezzel hortobágyi kirándulásunkat be is fejeztük. Ha az idő kedvezett volna, egy nagyobb körutat szándékoztam tenni a pusztán, de Móricz Zsigmond így is meg volt elégedve a Déri Múzeummal, melynek most vendége volt. A vonatban Erdélybe hazatérő szabadságos katonákkal beszélgetett. Egy Zsibó mellé való oláh fiú, aki törte a magyar nyelvet, a vizes, vadlibás pusztára azt a megjegyzést tette neki, hogy : nem jó! A nyolcnapi szabadságra pedig, hogy kevésl Ezt a honvédet nem faggatta tovább. Amint Kónyát elhagytuk, rákönyökölt a botjára és elaludt. Csak az öreg kasznárok tudnak ilyen nyugalommal szundikálni az alföldi tanyák között döcörgélő vicinálisokon, azok az egészséges színű mokány alakok, akik minden nap hajnal előtt kelnek és jó későn feküsznek le! A szundi egészen a Kismacsig tartott, attólkezdve hazáig hallgattunk. Csak az Arany Bika előtt szorította meg a kezemet, köszönetét és háláját szelíden sugárzó szemmel s azzal a megjegyzéssel, hogy mindazt, amit most látott és hallott a pusztán, a nyáron készülő Rózsa Sándor második kötetében fogja felhasználni. Aki ismeri ezt az ízig-vérig magyar írást, leírásom alapján meg fogja benne találni azokat a részleteket, melyek 1942 március 28. és 29-én a hortobágyi pusztán születtek meg a nagy író igen jól látó és igen mélyen érző magyar lelkében. ..