Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1939-40 (1941)

Figyelő - Egy dohányzacskó élettörténete két részben

143 kandúrt onnan a fatetőről nem szedi le se a Gabi buzgó csaholása, se a várható erős szél, melyet egy zöld küllő — a közelben nagyokat rikkantva — éppen jelzett is. Azért hát az öreg Sándor neki fohászkodott és úgy, ahogy volt, bocskorban, felmászott a fára. Gabi erre szörnyű izgalomra gerjedt. Két szemét villámgyors váltakozással hol a halálraítélt ősellenségre, hol gazdájára szegezte, ki egyenesen a macska alá tartott. Mivel az elvékonyult ágon nem érhette el, különben sem volt szándékában, a macska alatt jól megrázta az ágat. Természetes, hogy a kandúr a nagy lóbálástól alább csúszott. Szőke újra mégjobban megrázta s akkor a megszorult állat leesett a földre. Rendes körülmények között csakugyan a földre esett volna éspedig a macskafélék közismert szokása szerint talpra, ha a Gabi nem lett volna a világon, méghozzá a fa alatt. De mivel a Gabi egy pillanatra se vette le róla a szemét, a kandu • jóformán a szörnyű haragot hörgő Gabira esett. Nosza egymásba ragadtak, vadul hánykódó, köpködő, morgó, visító gomolyaggá váltak... életre-halálra! Fogd meg te! biztatta bajtársát a fáról lefelé igyekvő Szőke, aki abban a reményben, hogy a fa alatt hagyott csőszbaltával Gabit mihamar győzelemre segíti, még ugyan magasról engedte el magát. Szerencséje, hogy senki se látta, milyet vágódott a fa tövénél. Mire felugrott, hogy segítsen kutyájának, a ravasz kandúr észrevette a veszedelmet és magát kiszabadítva, egy villanó ugrással gyorsan felszökött ugyanarra a fára, melyről leüldözték. Ezt bizony most másodszor és utoljára igen rosszul cselekedte, mert ez jelentette végóráját, vesztét, melynek közmondásos haszna az öreg Szőke új dohányzacskóját jelentette. Ugyanis a harctéri helyzet könnyen áttekinthető volt : az élet-halál küzdelmet élűiről kell kezdeni! Szőke és Gabi túlságos előnyben is voltak, mert ők a fa alatt nyugodtan kifújhatták magukat, de a szegény leendő dohányzacskó elfáradt izmai odafenn a vesztőhelyen tovább dolgoztak, egészen a fa hegyéig. Megpihenni azonban nem engedték őkelmét. Szőke ugyanis némi bosszankodások és itt nem közölhető kijelentések után újra felmászott a fára és a kandúrt másodszor is lerázta. A vérzőorrú Gabi most óvatosabb volt és okosabb. A tűzkarmú tigrisivadékot nem magára, hanem maga elé engedte esni és szemközti marakodással lefogta azt, miközben a kandúr lassan a fa tövéig hátrált. Ereje fogytán volt. Hátatfordítani egy pillanatra sem lehetett, mert akkor bősz ellenfele elkapja gerincét s egyetlen harapással végezhet vele. Mit tehetett egyebet : köpködött, görbült, borzolt, kapkodott és oda-oda mart tűhegyes karmaival. De Gabi szörnyű dühe és gyűlölete elfojtotta minden fájdalmát. Beleragadni nem mert ugyan ősellenségébe, de hog}' erejét megmutassa, dühiben kettéharapott egy