Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1939-40 (1941)

Figyelő - Egy dohányzacskó élettörténete két részben

142 Még nyár derekán történt, hogy ez a Gabi az Ecsegszegben egy elvadultan élő sárga macskát felzavart az akácfára, mely alatt néhány tő tengeri sínylett. Szőke, pipáját eltéve, szemügyre vette. Ismerte már. Messziről nem egyszer látta. Ha járt a mezőben, olyan szépen hullámzott a háta, mint a víz. Nagy kerek feje elárulta, hogy kandúr. Ecsegszeg becsületes őrzője addig-addig szemlélgette a legfelső ághegyre kapaszkodó macskát, hogy egyszer csak vágyak ébredtek benne egy takaros dohányzacskó irányában. Ugyanis ismeretes, hogy dohányzacskót sok mindenből lehet csinálni, így bikatökből, kostökből — a bikaborjú és a bárány is megfelel —, aztán őz- és szarvastökből, disznó2. kép. Csőszkunyhó a beregi Tiszaháton. Elől napraforgószárral kerített virágos- és veteményes kert. hólyagból, macskabőrből. A régi vizes világban még a gödénynek alsó csőrkáva alatti bőrzacskóját is felhasználták erre a célra. Egyes vidékeken a vakondok, ürge és szárcsa bőréből, továbbá gólyanyakbó! is zacskót készítettek. A harisnyaszárat rendes ember csak átmenetileg használja — mikor a régi elvész, az új még nincs kész —, de leginkább csak a szegénység fanyalodik reá vagy a leghitványabb kapcadarabra, mint dohánytartóra. De valamennyi között a legértékesebb a jól kidolgozott, kellően megmunkált macskabőrzacskó. Szőke mindezzel tisztában volt, de azt is jól tudta, hogy a