Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1938 (1939)

Figyelő - Kiss Géza: Ormányság.

90 paraszti, népi műveltség. Pár példa elég ennek a bizonyítására. Az Ormányság és Tiszántúl — szorosabb értelemben Debrecen környéke — elég messze esik egymástól földrajzilag. Ma már jelentékeny idegen szigetek ékelődnek közéjük s nincs felettük az áthidaló felsőbb kultúra sem, mégis meglepő egyezésekre akad a kutató, bizonyítékául annak, hogy a földrajzi távolság a népiség szellemi életében egykor nem volt olyan elválasztó erő, mint napjainkban. Ma már külön tiszántúli, külön dunántúli, erdélyi magyarságról beszélnek, sőt az egyes tájak különleges életjelenségei megerősíteni látszanak a különbségtétel jogosságát. A felszíni különbség azonban egységes alaprétegen nyugszik. Az élet ezerféle megnyilatkozásában, tárgyi kultúrában és szellemi téren meglepő párhuzamokat találunk az ormánysági és a tiszántúli magyarság között. Az Ormányság név K. szerint urma > ormó > ormán > ormányság, értelme, dombhát, ormó ismeretes a Székelyföldön, Balaton mellékén, Hevesben és a Tiszántúlon. A települések ezeken az erdős mocsarakból kiemelkedő árvízmentes szinteken helyezkednek el. Rendesen egy hosszú, két házsoros utca a falu. A házsorok szorosan simulnak a domborulatokhoz. A lakóházak mélyen bent a telek lábjában állanak, az utca felől istállók, ólak, csűrök és trágyadombok vannak. Teljesen hasonló településre találunk a Nyírségben, még a házak is messze bent állanak az utca sorából. Az ormánysági falu utcáját két végén a pusztakapu zárta be, hogy a jószág ki ne kóborolhasson a mezőre. Ez a pusztakapu ott állott a Fekete Körös-völgyi, Nagyszalonta-környéki és nyírségi falvak utcája végén is. Szerepe ugyanaz volt, mint az ormányságinak. Az is nagyon sajátságos, hogy az ormánysági nyelv hangtanilag és szókincsében a legtávolabb fekvő székelyföldivel tart rokonságot. De ugyanezt az egyezést megtaláljuk országszerte. K. szógyűjteményéből a tárgyi kultúrára vonatkozólag a 46, a szellemi kultúrára 16 szó vagy kifejezés teljesen megegyezik a tiszántúli, szorosabban vett debreceni nyelvjárásban használtakkal. Legtöbb az egyezés természetesen a pásztorkodás, földművelés, házi élet szókincsében. Ezt az egységes népi kultúrát megbontotta a török hódoltság, de még jobban az utána bekövetkezett telepítés. A telepítés részben idegen kultúrájú népelemet hozott a néptelen területekre, részben pedig a magyarságtól idegen felsőbb rétegeket teremtett. Azok a területek, ahol a magyar népi kultúra már több százados múltra tekintett vissza, ekkor- váltak szigetszerűkké. Az itt élő magyarság számára szabadulás már sem anyagi, sem szellemi téren nem volt. Az Ormányság népe, addig, míg a föld, az erdő termésével magának, állatállományának, életlehetőséget tudott biztosítani, a XVIII. század második harmadáig, elérte a legmagasabb lélekszámot. 1787-ben az idetartozó 45 kis faluban ugyanannyi élt ember, mint 1930-ban.