Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1938 (1939)
Figyelő - A debreceni pásztorrovás
88 rovásra tintával írták rá : Ao 1814-ik esztendőbeli Rovás a kásamalomból. Ez 1909-ben került múzeumunkba a 1. számúval együtt. Az utóbbin ez olvasható : Búza Rovás a Nag y ma (lomból) An 1814-dik eszten(dő). A 4. számúhoz hasonló más négy szohoszlói molnárrovás is van múzeumunk birtokában. Valószínűleg hasonló rovásokat használtak a debreceni és vidéki kereskedők is. Múzeumunkban van ugyanis egy fűrészelt élű rovókés. Robicsek Ignác földesi mészáros ajándéka, 1907-ből. A múzeum leltárkönyvében a késsel együtt egy mészárosrovásfa is szerepel, ennek azonban mindeddig nem akadtam nyomára. A, szoboszlói molnárrovásban az ugor és székely kétsoros rovás kései utódjára ismerhetünk, ha meggondoljuk, hogy az egységet és a nagyobb számokat itt is külön-külön oldalra rótták. A szoboszlói molnárrovások feje részben éppen olyan szépen faragott, mint egyes székely és obi-ugor rovásoké. Faragott fejű rovást tőlünk nyugatra lakó népek is ismernek, ezek a rovások azonban más szempontból különböznek a miénktől. Sebestyén Gyula megállapította, hogy a magyar rovás lényegesen különbözik a szomszédok ősi rovásaitól és keleti eredetű. Nemcsak a székely kétsoros rovás az, hanem a hasított rovás is. A keleti és nyugati számrovás több ezer évvel ezelőtt közös forrásból származott, ezért egyezik bennük az ötös és a tizes számjegy. A magyar rovás középső történeti rétegének ötvenes jegye : a V alakba rótt függőleges vonással szintén megegyezik a régi etruszk számrovás ötvenesével, a magyar százas azonban az etruszk számsorban sem található meg. Az európai népek rovásából az etruszk ötvenes jegy is eltűnt. A szepesi németek például az ötvenest C-vel a százast köralakba irt kereszttel jelölték, a szerbek viszont az ötvenest egy körrel, vagy sarkára állított négyzettel, a százast meg az ebbe nyomott ponttal. A szerb és a szász számjegyek rokonsága szembeötlő, a jegyek tehát igen régieknek tarthatók. Az ötvenes és százas számok legújabb magyar jegyének, az igen mélyen bevágott egyenes rovásnak is hiába keressük mását külföldön. A magyar pásztorrovás tehát teljesen önállóan fejlődött. Nyugat csak közvetve és csak annyiban volt rá hatással, amennyiben a kultúrát teremtő és alakító lélek belső tartalmát sikerült megváltoztatnia. A reformáció például a maga idejében új és aktuális közösséget teremtett a magyarság nagyobbik felében, s az új közösség szimbolikusan új technikai alkotásokban fejezte ki magát. Ilyen volt nyelvi téren az ízés, díszítőművészetben a láncöltés, s »lyen volt a számrovásban a mélyen bevágott ötvenes és százas is. Nem a reformáció hatására keletkeztek ezek a formák — szűkebb körben már korábban is smeretesek voltak — a magyar reformáció azonban kisajátította
