Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1938 (1939)
Jelentés a Déri múzeum 1938. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi tisztviselők 1938-ban végzett tudományos munkája. Gyűjtés, kutatóút, megfigyelés, ásatás
21 a városi közigazgatási gyakornoki állás mindenkor ideiglenes minőségű s az állással a város közigazgatási gyakornokot mindenkor megillető illetmény jár. Megállapítja a törvényhatósági bizottsági közgyűlés, hogy ezen két múzeumi gyakornoki állás szervezésére szükséges á 1985-32 pengő = 3970-64 pengő az 1939. évi költségelőirányzatban az 540. tétel alatt előirányoztatott." Mivel a közszemlére kitett határozat ellen felebbezést nem adtak be, azt kormány hatósági jóváhagyás végett a Belügyminisztériumbaterjesztették fel. Sajnos, a Belügyminisztérium csak az egyik gyakornoki állást engedélyezte. Az ügynek ez a része azonban már 1939-re tartozik. Egy derék és jól bevált szakemberünk, Vincze József gépészportás becsületes és lelkiismeretes munkásságának elismerését jelenti az a közgyűlési határozat, amely a múzeumi gépészportási állást a nyugdíjjogosult állások közé vette fel. A Belügyminiszter a határozatot 1938. X. 11-én kelt leiratával jóváhagyta. Vince nyugdíjra jogosító szolgálati idejének kezdőpontja 1929. IX. 21., amikor a Déri Múzeumnál szolgálatát megkezdte. E helyen említjük meg, hogy néhai Ecsedi István múzeumigazgató örökösei ajánlatot tettek a városnál, hogy a megboldogultnak a várossal még el nem számolt nyugtái összegének megtérítése címén, a számlák végösszegét egy felállítandó síremlék javára adományozzák. A város a nem szabályszerűen kifizetett számlák megtérítését nem találta lehetőnek s érvényes határozatokra hivatkozva az ajánlatot nem fogadhatta el. 1938-ban a múzeumi és könyvtári Felügyelő Bizottságnak, mint a Közművelődési Bizottság albizottságának választott tagjai voltak : dr. B. Kiss István és dr. Darkó Jenő egyetemi tanárok, dr. Juhász Nagy Sándor egyházkerületi világi főjegyző, Sesztina-Nagybákay Jenő iparkamarai elnök, dr. Erdős József kollégiumi főügyész az egyház részéről, és Nagybákay Antal nagykereskedő. Hivatalból elnök dr. Balogh Sándor tb. főjegyző, * közművelődési tanácsnok, előadó a múzeum igazgatója s jegyző a múzeumőr. 5. fejezet. A múzeumi tisztviselők 1938-ban végzett tudományos munkája. Gyűjtés, kutatóút, megfigyelés, ásatás. E fejezet elején reámutatok arra, hogy 1938 július havától kezdve régészeti ásatásainkat a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 10,691—1938. III. sz. szabályrendelete értelmében