Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937 (1938)

Függelék - Balogh István: A jószág teleltetése Debrecen környékén

196 eléri. A szalmakarám oldalában van a gulyás kunyhója is, beleépítve a kazalba. Az ajtónyílásba állított ágas tartja a kazal oldalába fúrott lyukat, amely olyan nagy, hogy egy ember gúnyája elfér benne. Ez a kazalba vájt lyuk a gulyáskunyhó. Mindkét szalmakarám ma már csak őszölő hely, de régebben telelésre szolgált (Fig. 6. kép). Hasonló ősi alakot őrzött meg a pásztorépítményekben a juhászkodás. Az őszölés befejeztével a juhász nem szűnik meg a szabadban legeltetni, de éjszakára a hideg, csapós esőben, Fig. 7. kép. Juhkarám váza. Debrecen, Bánk. havazásban nem a színázón, a szabadetetőn tartja a juhot, hanem enyhely alá hajtja. Az utolsó debreceni magyar fekete juhnyáj még ilyen ősi karámban tanyázik, a Bánkon, Kovács Jánosné kaszálójában. A karám legömbölyített négy szögalakú. Hatalmas homokdomb nyugati oldalán, az erdő szélmentesebb oldalán áll. 16 m. hosszú, 16 m. széles, a falát, amely szalmából, trágyából van rakva, a közéjük 1—1-5 m. távolságra leásott 1-20 m. magas ágasok szilárdítják. A karám nem teljesen fedett, mert a közepén kb. 6 m. átmérőjű nyitott kerek nyílás van. A tetőt a középre köralakban leásott kb. 3 m. magas ágasokra és a gerággyára támasztott szarufák tartják. Ezekre keresztbe