Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937 (1938)

Függelék - Balogh István: A jószág teleltetése Debrecen környékén

177 ami nagyon jellemző az ázsiai török népek nomadizmusára, a jószág évszakok szerint való helyváltoztatása. E nomadizmusnak három állomása van, a nyári legelő (Hortobágy), őszi legelő (a kaszáló az erdőségeken) és a téli (a szántóföldön). Mindenik helyre az időjárás kényszere hajtja a ridegen tartott marhát, a gazdasági élet pedig szorosan idomult ehhez a formához már a XVIII. században, mikor e ridegpásztorkodás nemcsak Debrecen határában, hanem a tájegységként felvett területen újraéledt vagy teljesen kialakult. Az kétségtelen, hogy a XVIII. századi bőségesebb adatok által ismert pásztorkodás rideg jellegű volt. A kutatás mai állapotában csak azt nem tudjuk kétségtelen bizonyossággal eldönteni, hogy a XV—XVI. században szórványosan jelentkező pásztorkodás megszakítatlan folytonosságban áll-e a XVIII. századival, vagy csak e korban újraéledt jelenséggel állunk-e szemben? Debrecen határára, mint az alábbi fejtegetésekből kitűnik, az utóbbit vehetjük bizonyosra, a terület többi részére kétségeink fennállanak, részint a helyi adatok hiányos volta, részint az eddigi felkutatott adatok homályossága miatt. A Hortobágy mai pusztalegelővé való visszaalakulásának történeti erők voltak az okai. Nagyon jellemző azonban, hogy a magasabbrendű emberi kultúra nyomai fokozatosan tűnnek el a tájról. Először a hortobágyi ártéren pusztul el a fejlettebb gazdasági forma és vele együtt szűnik meg itt az élet a XIV— XV. században, majd a XVI. század végén és a XVII. elején a löszhátságon, legkésőbben pedig a homokos, erdős területen.

3 A helyi adatok alapján nem bizonyítható megnyugtató erővel az a feltevés, hogy a Hortobágy környékén a XVI. század első felében kétségtelenül meglevő nagyméretű pásztorkodás szoros kapcsolatban áll a XVIII. század elején újra feléledő állattenyésztéssel. Csak annyit lehet megállapítanunk, hogy nemcsak itt, hanem a löszhátságon, a későbbi mezőgazdasági termelés színhelyén is folyik a XVI. században, holott itt egyébként később csak időszaki jellegű a legeltetés.

4 Sőt a XVI. század közepéről olyan adatokat is ismerünk, amelyek arra mutatnak, hogy ez az állattenyésztés szilaj vagy félszilaj módra folyt.

5 De már a XVII. századból hiányzik minden Sőregi János : A hortobágy-görbeháti középkori templom és temető. Debrecen. 1935. 28. 1. 1 V. ö. Zoltai Lajos : Ismeretlen részletek Debrecen múltjából. 144., 153., 164., 182—186. 11. Zoltai: A debreceni és hegyesi bírák megegyezése a közelőföldre. MGTSz, 1903. Balogh István : Legeltetést szabályozó egyezséglevelek. Déri Múzeum évkönyve. 1936. 94. 1. Knyingi Török János ítéletlevele a debreceni és újvárosi közelőföldeken megtiltja a juhkosarak, pásztorkunyhók építését 1561-ben. Hlep-balmazi iratok. 4. sz. Vár. ltár. A zámi-kócsi határperben többízben említés esik kertekről, Kun Pál kertjét, Kun Orbán kertjét emlegetik a tanuk. 1584-ből. Ohat-zámi iratok. 82. sz. Vár. ltár. 14