Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937 (1938)

Függelék - Balogh István: A jószág teleltetése Debrecen környékén

178 pozitív adat arranézve, hogy ezidőben nagyobb méretű állattenyésztés lett volna. Takáts Sándornak az általa felkutatott adatok alapján álló következtetése nem minden tekintetben vehető bizonyítéknak, mert azokból inkább a nagyméretű debreceni állatvásárokra, mint állattenyésztésre következtethetünk. Legalább is a debreceni határra vonatkoztatva. De egyébként az ő adatai is a XVI. század végére bizonyító erejűek.

6 Az adatok csekély volta miatt nem látszik szükségtelennek, hogy az alföldi jószágtartással kétségtelen kapcsolatban levő kertek szerepét igyekszünk a debreceni levéltári adatokkal kiegészíteni. Előre kell azonban bocsátanunk, hogy amennyiben Debrecenben a XVII. században nagyobb méretű állattenyésztésről van szó, a tartási módot legfeljebb félszilajnak kell vennünk, amit megerősítenek a történeti adatok pozitív, illetőleg azok hiánya negatív értelemben is. Mert míg ugyanis csordapásztorról és csordáról több feljegyzés van ezidőben, addig arravonatkozólag, hogy akár a Hortobágyon, akár a későbbi időszaki legelőhelyekül szolgáló erdőségeken, nagyobb méretű pásztorkodás folyt volna, a XVII. század végéig semmiféle adat nincsen. Még 1627-ben a két nagy utca, Piac- és Várad-u. közösen tart csordást, ami az állattartás kisebb mértékére enged következtetni.

7 A század utolsó harmadában a ménes pásztort legkésőbb Szent Demeter-napig, tehát november 7-ig fogadják.

8 Csak a század végére alakul ki a ridegpásztorkodás, ami kifejezésre jut abban is, hogy az ökör- és tehéncsordás ideje karácsonykor telik ki, a ménespásztort pedig esztendeig fogadják ;

9 tehát a jószág, ha az idő engedi, egész télen át a legelőn marad. Ezek az adatok megegyeznek részint Ecsedi véleményével, aki a debreceni szilajpásztorkodás kialakulását a XVII. század utolsó harmadára tette, részint a debreceni polgárok végrendeleteivel, melyek egészen az 1740-es évekig egy-két fejőstehenet, rúgott borjút, igáslovat említenek, avagy a század utolsó évtizedeiben keletkezett debreceni diárium adataival, ahol csak a csordákon legelő nagyszámú marhák elhajtásáról esik szó. Nem valószínű ugyanis, hogy a végrendeletek ne tartalmaznának idevonatkozó intézkedéseket nagyobb jószágállomány létében vagy hogy a kóborló kuruclabanc csapatok csak a város katonái által őrzött csordákat dézsmálták volna meg, ha akár a debreceni határon, akár a Hajdúságon másutt szilajg'ulyák és ménesek legeltek volna.

1

0 6 V. ö. Takáts Sándor : Szegény magvarok. 139., 140., 146. és 157.11. 7 Tan. jkv. 1627 : 30. 1. 8 A ménes pásztor béri szent Mihálv-napig egv lótól den. 15. Szent Demeter-napig 18 den. Tan. jkv. 1683 : 829. 1. 9 Tan. jkv. 1698 : 216. 1. 1

0 Ecsedi István : A hortobágyi szilajpásztorkodás kialakulása. Debreceni Képes Kalendáriom. 1927. 109. 1. A tanács a XVII. század