Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937 (1938)

Függelék - Zoltai Lajos: Vázlatok a debreceni régi polgár házatájáról

172 Mária pedig 1811-ben 20 ezer rh. frtért váltócédulában, másként bankóban százezer frtért adta el br. Vay Miklósnak. A pénzbeli vételár megtoldása valamely hasznos tárggyal. Utoljára elődeink házvásárlásait gyakran kísérő szokásról kívánok szólani még. Ez abból állott, hogy a vevő valami értéktárggyal, néha többel és többfélével is megtoldotta a pénzben kialkudott vételárat. Ez az ősi cserekereskedés maradványának tűnik fel. A kalmár a boltjából adott valami árucikket, leginkább kelmefélét, ebből annyit, hogy az eladó olykor egész családjával együtt újba öltözhetett. A mester kézművet a maga készítményéből. A gazdaember járó jószággal, gabonával, borral, toldotta meg a vételárat. Ehhez mindkét fél beleegyezése kellett. E toldással volt teljes a ház vagy szőlővétel ára. Benne is volt mindig a bevallás szövegében. Az efféle toldásokkal különösen gyakran találkozunk a XVII. és XVIII. századbeli háztulajdonosi változásoknál. A mult század elején egyre ritkulnak, lassanként végképpen eltűnnek. A vevő fél legtöbbször asszonynak, férfinak való kész öltönnyel, vagy pedig szoknyához, dolmányhoz, mentéhez, nadrághoz való néhány sing kelmével toldja meg a vételárat. Ezekből megismerhetjük azt is, miféle szövött áruk voltak legkedveltebbek, a régi debreceniek előtt. — Ilyenek voltak : aba posztó, ez a legközönségesebb szövet ; angliai posztó, asszonyi mentéhez ; bulyavessző nevű török Yászon ; hilnitzer, máskor kisnitzernek is írott posztó, dolmányhoz való ; gránát fajlondis posztó, jancsár vászon, karasia posztó, lazur posztó, ez is dolmánynak való, monthur nevű színes vászon, rása mentéhez és kötőhöz egyformán alkalmas ; ritkábban különféle selyem-szövetek is szerepelnek a XVII. században is. Az 1700-as években az angliai és aba posztón, meg a fajlondison és rásán kívül népszerű a ballya, a bukovai vagy pokoviai kékposztó ; a csemelyett végszámra, a kamelot, a páduai posztó többféle színben, mentéhez, dolmányhoz, nadrághoz. Az asszonyok szerették a különféle keszkenőket, kivált velencei selyemből. Némely házeladó egy-egy bokor (pár) bélelt karmasin csizmát kötött ki toldásul. A paplanostól selyemmel borított szép paplant kívánt a házától nehezen megváló-özvegynő (1666). A gombkötő arany-ezüst készületű zsinórzatot, a szígyártó lóra való cafrangot, az aranyműves mentére való ezüst gombokat adott pótlásnak. Atyafiak közötti adásvételnél elvétve értékes családi ékszerek betudatnak a ház árába, gyöngyös párta és több gírát nyomó ezüst marha. Volt aki „Úrnak való egy pár puskát" követelt magának (1674). A szántó-vető egyszerűbb holmival is megelégedett : ekevassal