Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937 (1938)

Figyelő - Az ural-altáji népek primitív gyalujának magyarországi emléke

131 gomba), só, tömjén, kenyérmorzsa, bontófésű és csepü. Mándokról kapott adat szerint ollót és kést is, Debrecen környékén kefét, szappant és forgácsot is kell a rostába vetni. Ugyancsak változik a formula is Mándokon, mert itt a fohászkodáshoz hozzáteszik még azt is : ,,ha ellopta, akkor fordulj, ha nem ő lopta el, ne fordulj". A rosta fordulása csak a gyanút igazolja, * mert a tettes további nyomozása már „politika" (Nyíradony) az ügyesség dolga. Természetesen sokszor alaptalan a gyanú, később be is igazolódik az alaptalansága, de azért a hitet megingatni nem tudja. A nyíradonyiak elbeszélése szerint az öreg Keczán Mihályné fia kint volt Amerikában és egyik levelében azt írta, hogy szerencsétlenül járt, le kell vágni a lábát. Itthon rostát vetettek rá és az azt hozta ki, hogy a fiú meggyógyul. Meg is írták neki, a következő levélben jött a válasz, hogy valóban meggyógyult a fiú lába. Ettől kezdve itt mindenki esküszik a rostára. Hasonló az eljárás a jövendő megtudásának másik módjánál, a „Szent Antal könyve kérdezésénél". Ezt fiatal lányok gyakorolják. A katholikus imakönyvbe kulcsot tesznek, hogy a makkja a könyv lapjai közt van, a tolla pedig kiáll belőle. A könyvet a kulcson keresztül keresztben átkötik vékony zsineggel vagy szalaggal, két leány a kulcs fülét két kinyújtott gyűrűsujjára teszi és úgy kér hangos szóval : „Szent Péter, Szent Pál, mondd meg nekem férjhez megyek ebben az esztendőben?" Ha az imakönyv fordul, akkor abból az irányból jön a kérő, amerre mozdult. b. i. V. Az ural-altáji népek primitív gyalujának magyarországi emléke. Hampel József 1905-ben megjelent nagy művében közli egy szabadkai lovas-nomád sír leleteit (Altertümer des frühen Mittelalters in Ungarn, II. k. 839—840.1., és III. k. 494—495. tb.). Ezek között szerepel három csonttárgv, melyekben Hampel • takácsszerszámokat sejt (1., 11. és 12—13. sz.), s ezek vallomása alapján úgy véli, hogy a sírban nyugvó ember takács volt. Tudomásom szerint Hampel óta sem bizonyította senki, hogy az említett tárgyak valóban takácsszerszámok. Aki ismeri a takácsmesterséget, nem fogadhatja el Hampel feltevését. Az egyik tárgy valódi rendeltetését már Hampelnek is módjában lett volna megállapítania, mert Sirelius U. T. éppen a megelőző évben ismertetett hasonló osztják eszközöket (Journal de la Société finno-ougrien XXII. 1904. 59. lap). A szabadkai sírlelet említett darabját a 38. a képen mutatom be. Hengeres, hosszában kettéhasított csont ez, egyik végén kis kerak *9