Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1936 (1937)

Jelentés a Déri múzeum 1936. évi működéséről és állapotáról - Személyi ügyek - Dr. Ecsedi István 1885—1936.

24 5 Abszolutoriumot nyert 1908 október 7., doktori diplomájának kelte 1908 november 28/ 6 Lóczy Lajos, Cholnoky Jenő és Kövesligethy Radó irányították. 7 Tanári oklevelének kelte 1909 május 8. Aláírva Beöthy Zsolt. Itt említjük meg, hogy a világháború vége felé a debreceni egyetemen jogra iratkozott be. Az első alapvizsgát 1918 aug. 16-án tette le. Az 1918—19. iskolai évben még két szemesztert lehallgatott, de vizsgát többé nem tett. földrajz-történelem szakos, fizikai földrajz, csillagászat és törté­nelem tantárgyakból 1908-ban doktori diplomát szerzett. 5 Egyetemi évei alatt derék professzorai 6 felismerték benne a magyar föld és nép iránti különös érdeklődését és őt hajlama szerint irányították. Saját­kezűleg írt rövid életrajzi adatai szerint már mint egye­temi hallgató, szünidőkben az ausztriai és németországi városokat látogatta, azoknak intézményeit, levéltárait ta­nulmányozta. Doktori érte­kezése ,,A Hortobágy-puszta természeti viszonyai, tekin­tettel a mezőgazdaságra" Sze­geden, 1908-ban jelent meg. Ennél nekivalóbb témát ke­resve sem lehetett volna ta­lálni. Ezt a témát talán nem is a professzorai választották meg. Ebbe a témakörbe ő valahogy beleszületett. Egész­séges színű kerek arcára volt írva, hogy a Hortobágy szé­léről való, hogy azt nálánál jobban senki se ismeri, csak le kellett róla olvasni. 1908—1909. iskolai évben mint óraadó tanár a szegedi főgimnáziumban volt alkal­mazásban. 1909 május 8-án a budapesti Orsz. Tanár­vizsgáló Bizottság előtt kö­zépiskolai tanári oklevelet szerzett a magyar történelem és földrajz tantárgyakból. 7 Szegeden Tömörkény István az élesszemű ethnografus és erősen szociális érzésű országoshírű író romantikus paraszt­szemlélete és parasztábrázolása a Szegedi Napló hasábjain és önálló köteteiben is akkor volt java virágzásában. Ecsedi István, Fig. 12. kép. Ecsedi István arcképe fiatal tanár­korából, az 1900-as évek végéről. Bildnis István Ecsedi's als junger Professor, zwischen 1900—1910.

Next

/
Thumbnails
Contents