Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1935 (1936)
Függelék - Adatok a debreceni erdőgazdálkodás történetéhez
149 ban vett el az erdőőr Cserén egy hátastól. Ez a 110 cm. bosszú fürész 28 drb 3 cm. hosszú ízből van összeállítva. Az egész fűrész négyrétben karikába hajtható, könnyen elfér a zsebben. Alakja : a fűrész két végén két lyukas fogó van, ebbe dugja bele az ujját a hátas, körülöleli a vékony fát, úgy húzgálja a fa dereka körül. Ez a munka már nem a paraszt ember találékonyságát dicséri, hanem valami munkanélküli lakatos vagy kovács műve. (Fig. 2. kép,) Az erdőpusztításnak másik módja, bár ez bizonyos korlátozásokkal meg van engedve ; a tövisirtás, a kosár- és seprűvessző szedés. A debreceni erdőségeken sok a kökény, galagonya, veresgyűrű (Cornus sanguinea) és a fagyai (Ligustrum vulgare). Az előbbi kettőt kerítésnek és tövisberenának szedik, az utóbbit kosárnak. Ugyanis tavasszal, ha sok eső jár, jó munka esik a földön, a gazda a tavaszi vetést csak tövisberenával takarja be. A feketeföldi gazda, kinek rendesen az erdőn is van kaszálója, télen feltarisznyázza a cselédet, vagy meghagyja a majorosának, hogy menjen ki az erdőre tövist vágni. A tövisirtó szerszáma az ótó kapa vagy partvágó csákány. Egy egy kapaszerű szerszám, rövid nyelére merőlegesen álló 12—15 cm. széles táblájú csákány. Ezzel vágja el az ember a tövisét a tövénél, szépen rendben csomóba rakja, aztán vasvillával rakoncás szekérre hányva elhordja az erdőről. A tövis tövét négy nagy csavarral két akácfa gerenda közé szorítja, kész a tövisberena, amely 2—3 méter széles sávon takarja be a magot. Használaton kívül rendesen az ól hátának van támasztva, hogy a kóbor jószág le ne verje a falat. De tövisből csinál kerítést a tanya körül, különösen pedig a szénáskertet ezzel veszi körül, ezen aztán semmiféle jószág be nem törhet. A faggyal és veresgyűrű vesszőt kosár- és seprűkötésre használják. E célra legjobb a tavalyi ceruzavastagságú méter hosszú hajtás, amit a vesszőszedő késsel, a kacorral szednek le. Ez 20—35 cm. hosszú görbe, sarlóalakú, szélespengőjű behajtás kés. Nyele éppen ezért a pengéjéhez alakul. Rugója nincs, mint a többi behajtós késnek, hanem helyett a pengéje nyél felől eső részén egy kis szeg van, amelyet a nyél folytatásában levő kapoccsal kifeszít, hogy sem becsukódni, sem hátrahajlani nem tud. Egyik-másik egészen díszes, csontnyelű, sárgaréz berakású. A kosár- és seprűkötők a szomszéd Józsa, Léta falvak szegényemberei, és a vákáncsosok, akik a téli munkátlan napokon hetenként három-négy kosarat és seprűt kötnek, ezt a hátukra kötik, bejönnek a városba és ,,udvarseprűt, kosarat vegyenek !" kiáltással minden udvarban kínálgatják két kezük gyatra munkáját. A kosár ugyanis hamar széthull, nincs erősen megkötve, a seprű pedig elkopik, mert ritka és gyenge. A nyírágseprűt itt nem kötik, mert már az 1830-as években szigorúan tiltotta a tanács a nyírfák hegye elvagdalását.
