Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)
Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom
387 tőkét vett ki-ki maga alá, vagy a félvékába gyűri felső gúnyáját. Az étkezést megtisztelik. Kalapjukat még a szabadban is étkezésnél leteszik a földre, maguk mellé vagy az asztal alá. A magyar ember az étkezésben rendet tart, az asztalnál fegyelmezett. Mikor az asztalhoz ülnek, a kapalot a földre teszik, a fiatalok eresztik maguk elé az öregebbeket. Mindenki maga vág magának kenyeret. Előbb az öregek vágnak, azután a fiatalok. Nem szívesen vág egyik a másiknak, mert nem tudja mennyi kell neki. A kenyeret meghámozzák, a kenyérhajat csomóra teszik és a kint örvendező kutyáknak adják. Nem morzsálják, mert ,,sok szem búzából lett a kis morzsa is". Az asztalfőn a gazda ül. A gazdasszony nem ül le, a konyha körül sürgölődik, ha nincs dolga, félre ül, hagyja a férfiakat enni. ő később eszik. Mikor mindenki elhelyezkedett, kenyeret vágott, a gazda felemeli a kanalát. Amen ! — mondja nagy felszóval és belemeríti az ételbe, a többiek követik. Régi ételelőtti imádság maradéka ez az egy szó. Én még imádkoztam testvéreimmel az étel előtt, sőt vasárnaponként a házi istentiszteleten, melyet nagyanyám tartott. Ma már ez is kiment a divatból. A magyar a főtt ételt mindig meghűlve eszi. A tanyák tornácában láncon lóg egy fa- vagy vashorog, erre akasztják a megfőtt ételt a vasfazékban és ott hűl. Meg-meg kavarják, hogy hamarabb hűljön. Mikor meghűlt az evőszékre teszik. Előbb késhegyre szúrt kenyérbéllel a zsírját mártják. így még jobban meghűl. Míg az étel hűl, az embereket ebédhez hívják. Az ebédhez hívás ősi szokás szerint megy a tanyán. Ha az emberek a tanyától távol vannak s a sík területen semmisem gátolja a kilátást a kútgém végére ponyvát terítenek, feleresztik és ez jelzi, hogy jöhetnek enni. Félszázaddal ezelőtt a disznóval messze elkóborgott kondást is így hívták enni. Ha pedig a munkások erdős területen dolgoztak, hol a kilátás akadályozva van, méteres fadudával hívták enni a napszámosokat. A duda mély hangja messze elhallatszott az erdőben. Mikor meg nem kellett, a vályúvízben hevert, hogy szét ne száradjon. Ezenkívül kisebb melegszavú ökörszarv dudákat is használtak hívónak. IIa ilyen szerszám sem volt, a hagyományos nyújtott kiáltással hívtak ebédelni : Enni héééé-ééé ! Fig. 130. ábra. Evőszék a debreceni tanyán. Speisestuhl auf einem Debrecener Gehöft. 20*
