Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

386 kodik ugyan, de a bentkosztos cselédsége ellátására gazdaasszonyt tart a tanyán. A gazdasszony süt, főz a cselédség részére, aprómarhát nevel a gazdának, tehenet fej, tejfelt, túrót csinál. Ez a gazdálkodást erősen drágítja, de a kosztolás jobb és feleségét mentesíti a nagy gondtól és munkától. Legjobb és legrendszeresebb kosztolás ott van, ahol a gazda családjával állandóan kint lakik. Itt a gazdasszony vezeti a háztartást, rendes friss ételeket ad a cselédségnek, napjában háromszor. Arra törekszik, hogy a háztól minden kiteljen. Bár a cselédek itt jobban szemelőtt vannak, többet is kell nekik dolgozni, de szívesebben laknak itt, mert jobb és rendesebb a koszt. Az étkezés ősi rendje a napi kétszeri: étkezés: délelőtt és délután. Ahol napszámos és bentkosztos cseléd van, ott háromszor esznek. Reggel tésztaleves pirítatlan, délben tésztaleves pirítva. Este kenyér, szalonna nyersen vagy sütve. Kétszer egy héten hús. Ez az egyhangú koszt járja naponta, hétszámra, évszámra. A városi élet megzavarta a munkásság életrendjét is. A fiatal munkás nem megy dolgozni a tanyára a gazda kenyerén. A gazdák sem fogadnak cselédet bentkoszton, inkább húsz fillérrel több napszámot adnak. A munkás nem szereti az ősi eledelt : ,,Gazduramék is lebbencsen tartják az embert egész héten !" — vágja a gazda szemébe a proletár a debreceni embervásáron. Míg a gazda kenyeréből nem tudja milyen nagy darabot vágjon, addig a maga kenyeréből alig tud pár falat kenyeret enni, szalonna meg nincs is hozzá. Van gazdasági cseléd, amelyik nem szereti a szalonnát. Inkább eszik reggelire kávét és teát, mint • szalonnát. Igaz, hogy az ilyen azután dologra sem olyan, mint a másik. Az evésnek ősi módja a közös étkezés. A magyar ember családja, cselédje, napszámosa egy tálból eszik. Ez az ősi népszokás az embereket közelebb hozza egymáshoz, egy családdá neveli az egyéneket. Ezért nincs a magyar ember gondolkodásában nagy különbség a család és cseléd fogalom között. A magyar embertől kérdezik : Van már család? Hány család van? Mindig gyermeket jelent. Ez meg a Kiss Bálint cselédje ! — így mondja az öreg paraszt, ami azt jelenti az ő nyelvén, hogy ez meg a Kiss Bálint felesége. A régi világban asztal sem volt. Középre tették a vasfezakat, körülülték, a gúnyát maguk alá gyűrvén, vagy egy darab fát, göröngyöt vettek maguk alá és úgy ettek. Ez a debreceni tanyán mezei munkásnál ma is megvan. A fejlődés folyamánya volt az evőszék, mely éppen olyan alacsony, mint a keleti népek asztala, akik a szőnyegre ülnek mellé. A magyar evőszék 60—70 cm. magas, középen lyukas. Ebbe teszik a vasfazikat. Körülülik gyalogszéken, vagy egy