Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

351 fogva inkább gyomorerősítő orvosságnak mint élvezeti cikknek tartotta. Gyakran a maga ízlése szerint fel is készítette. Kétféle pályinka volt divatos : Dióspályinka. A tiszántúli módosabb helyen a kamara, vagy pince vaklyukában állott egy bütykös, később egy üveg dióspályinka. Ez úgy készült, hogy májusban a gyenge diót gerezdekre vagdalták, belerakták az üvegbe, vagy a butykosba, ez volt az ágy. Erre pompás kisüstönfőtt pályinkát töltöttek. Hagyták pár hónapig érni, azután fogyasztották, mikor fogyott róla, megtöltötték újra. A diópályinka nagyon megbecsült ital volt. Reggelenként egy-két pohárral megittak. Ha megcsömörlöttek, három pohárral is. Használták meghűlés, fejfájás, nátha ellen is. Én még most is tartok és megkóstolgatom ezt az ősi italt. Szintén betegség ellen használták a paprikás pályinkát is. Ha valakinek gyomorrontása, csömörje volt és dióspályinka nem volt a háznál, egy porciós üvegbe jó pályinkát töltöttek. Abba két késheggyel jó erős paprikát tettek, jól felrázták és megitták. Az erős ital majd kirágta az ember gyomrát, de a csömört kettévágta. Öreg vincellérem még az idén is ezt ivott, mikor hasmenése volt és örömmel újságolta, hogy betegsége elmúlt. Én nagyon erősnek tartom. Nagyatyám állítása szerint 1873-ban, mikor Debrecenben kolera volt, az egész rokonság naponként háromszor ivott paprikás pályinkát és senkinek nem volt semmi baja. Elfogyott 60 liter pályinka, de amint mondta, volt a háznál elég. Fig. 96. ábra. Jobbra kanta, balra korsó. Krug und Kanne mit Warzen.