Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

330 első kápán, a szekeres a kaskaróba, vagy a sallangba akasztva. Egy-kétnapi eleség elfért benne. A tarisznyának régi faja a bőrből készült tarisznya. Ezt rendesen szőrösbőrből csinálták úgy, hogy a külső része szőrös. Anyaga birka, a csínosabbaknak borjúbőr. Birkabőrből készül nagy tömlő. A birkatömlőt a nomadizáló juhászok használták eleségtartásra, míg a borjúbőr tömlőt inkább dohánytartásra, a tarisznyát eleségtartásra használják. Szegényember, ha lovon megy, fehér zacskóba tesz egy étel kenyeret, szalonnát, beköti a zacskó száját madzagánál fogva, a nyeregkápára Fig. 89. ábra. 1. Átalvető kiterítve. 2. Szeredás oldalfonata. 3. Szeredás. 4. Szeredás kinyitva. 1. Satleltasche. 3—4. Brotsack. akasztja és megyen. Ha csak szőrin üli a lovat, a saját nyakába akasztja és úgy lovagol. A jobb gazda a szeredást akasztja a kápába és úgy lovagol. A szeredásban is olykor megfogyik az ennivaló, a gazda meg nem törődik a cselédekkel. Ezt kesergi a régi debreceni nóta : Két szegírx legín Két vereshagyma Szántana szegín Van a szeredásba. De nincs kenyere Keserű magába'. Haj bizseréré keserű magába. Huncut a gazda Nem níz a napra Csak a szíp asszonra.