Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

260 hosszú, hüvelykujj vastagságú kenyéralaku tésztákat nyújtottak, azt a tepsiben meghajtották két-három ágúra, megsütötték. Ezt a darunyakat eltördelték és mint a perecet megöntötték. Kunmadarason guli a neve. Csirásgaluska. Nyírségi eledel. Nyögő-nek, nyögvenyelö-nek is nevezik. A krumplit hajában megfőzik, azután a haját lehúzzák róla, a krumplit összetörik, lisztet kevernek hozzá, egy pár tojást ütnek bele, összekavarják, azután forró sósvízbe kanállal beleszaggatják és ebben megfőzik. Ha megfőtt, galuskaszűrővel kiszedik, forró zsírba teszik, túróval, káposztával, tepertővel meghintik, megeszik. 2. Sült tészták. A debreceni kenyér. A kenyér a legfontosabb étele a tiszántúli magyar embernek. A mindennapi kenyeret Isten áldásának nevezi, imájába foglalja, mondván : A mi mindennapi kenyerünket add meg minénékünk ma ! A mindennapi kenyér fontosságát csak akkor értjük meg, ha tudjuk azt, hogy az egyszerű ember napjában többször kenyerezik, vagyis csak kenyeret eszik. Sőt a módosabb minden ételhez, még a főttésztához, vagy utána is eszik kenyeret. A legnagyobb szegénység az, ha valakinek kenyere sincs. A legnagyobb átok Debrecenben és környékén ez : Az Isten se sót, se kenyeret ne adjon neki ! A régi időben a válás szimbóluma volt, ha a férj kettévágta a kenyeret és az asszony a felét választotta. Majd kiteszem a kenyeret a kerítésre, ami belül esik az az enyém, ami kívül esik azatijéd lesz ! — fenyegeti házsártos feleségét a régi gazda. Ha utas jön a tanyába, kenyérrel kínálják meg. Szegj kenyeret hé ! Ez a vendéglátás legegyszerűbb és legszívesebb formája az egyszerű embereknél. A szegényember azt tartja, hogy legjobb sütemény a kenyér. Igazi kenyérevő. Minden ételhez, még a főttészta után is kenyeret eszik. Felnőtt és gyermek, ha megéhezik, vág egy karé kenyeret és beéri vele jódarabig. A parasztgazdaságokban a kenyér szabad fogyasztására van bízva gazdának, cselédnek. A Tiszántúlon elsősorban búzakenyeret esznek. Ez szép fehér, foszlós kenyér. A debreceni határban a konvenciós cseléd ezzel hárítja el a rozst : „Gazduram, legalább kenyérből egyek jót !" A rozskenyeret nem eszi. A szegényebb helyen kétszeresből, a Nyírségen rozslisztből sütnek kenyeret. Kevés búzatermés idején és nagyon szegény emberek bizony tengerilisztből (málékenyér) is sütnek kenyeret. A rozskenyeret így kínálja az anya a gyermekének : „Barna kenyér, fehér só, a legjobb