Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

228 kiereszti a szelet. Azután megint felfújja. Bezzeg nem álmos most! Este mégis befejezi azzal, hogy felfújja, a kocsis befogja a hólyag száját és hirtelen két kukoricaszemet tesz bele, madzaggal beköti. Felkötik a gerendára, itt megszárad. Csörög a tengeri a száraz hólyagban. A vásott fiúk tavasszal a macska farkára szokták kötni, mely a csörgéstől eszeveszetten menekül, kitörvén az ablakkarikát is ; szalad, míg a hólyag el nem pusztul. A másik hólyagot lenyakazzák, kitörik, megpuhítják és dohányzacskó lesz belőle. A dolgozók kész vannak. Még a fodorháj at, bélkövéret szedik ki a vízből. A vizet kenyérszitán megszűrik, hogy a legkisebb kövért is kifogják. Az egészet kis teknővégébe teszik, feltámasztják, hogy a víz hadd csorogjon le róla, mert ha víz marad rajta, pergeléskor fut ? zsír. A kolbász, hurka rendesen sül, szépen pirul. A hurka bőre ropogós hártya, szépen megsült. A gazdasszony két társával feldarabolja a kolbászt, egy tálba rakja, feldarabolja a hurkát is. Két tányérba pergelt káposztát tesz, az asztalra hordják. Közben a gazda egy-egy pohár kisüstönfőtt pálinkát ad mindenkinek. Az asszonyok köszönik, de nem fogadják el. Asztalhoz ülnek. — Na, kóstoljuk meg, mit csináltunk ! — kezdi meg a gazda a vételt. A gazdasszony nem ül az asztalhoz. Ö még mindig tálal. Kalácsot, pogácsát tesz tányérra. — A kolbász jó ! sava, paprikája megvan és a fokhagyma is érzik rajta ! — dicséri a bellér, mert ő csinálta. — A májusba egy kis só kellett vóna még ! — Node a hurka sózódik magában is. — A véres is nagyon jó, — mondja a bellér. — Csak hurka ű atyámfia ! vágja rá a gazda—-legjobb a kolbász ! — Hát ami igaz, az igaz ! A boroskancsó jár sorban. Veszi a zsíros vacsora a jó savanyú bort, melynek kellemes ízt ád a beledobott citromhaj. Éjfél Fig. 35. ábra. Disznóhólvagot fúvó fiú. Knabe mit Schweineblase.