Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

222 gyufával meggyújtja, csóvát csinál és az égő csóvával egész hosszában végiggyujtja. A tűz lassan élénkül. Ropog a szalma, zizeg a szőr, mindkettő elég. íme, az égő szalma megmozdul. Erősen mozog. Egy disznó élni kezd. Nem volt megdögölve. Van nevetés. A bellér ügyességére megy az egész. — Hát azt hun szúrta meg atyámfia ? ! — kérdi a gazda. —- A lapockáját, ugyi bátya ! — felel a másik. — Majd nem soká mozog a mán !—- nyugtatja meg őket a bellér. Neki van igaza, még egyet kettőt rug a disznó, azután vége. A bellér még elmeséli, hogy múltkor hogy ugrott ki a tűz alól egy nagy. . . Mi is úgy jártunk volna, ha a szalma alatt életre kel. Fig. 27. ábra. A leölt disznót húzzák a perzselő helyre. Der Schwein zum Sengenplatz. Középen megy a tűz. Jól melegít a hideg téli reggelen, A szalmaláng végigment. A villogó üszköt a bellér megemelinti, ide-oda helyezi a disznón hosszúnvelű villájával. Rátart a fejére, fülére. Na, seperjük le a pernyét ! Két rossz nyírág seprűt felvesznek, leseprik a pernyét a disznó farához egy csomóba, vizet hoznak és a legfiatalabb legény pernyesárt csinál. A három ember egy-egy erős vakarót vesz kezébe, szétvetett lábbal a disznó mellé állanak és kaparják erősen. Itt-ott egy-egy szőrfoltra akad a vakaró, ezt megkaparja erősen, hogy a pálott szőr hadd jöjjön le, a nem pállott pedig felborzolódjon. Ahol megpirult, bekeni pernyesárral. Még egy gyenge tüzet ad neki, ez azt jelenti, hogy kevés szalmát hány rá és ezt elégeti a disznókon.