Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

212 egyre jönnek. Mikor derengeni kezd, a tavalyi kolbászt feltálalják megfőve. Ez az utolja, nem szabad, hogy az avas megérje az újat. A férfiak mind együtt vannak, az asszonyok közül pár hiányzik. Ennek dolga van még. De még rá is érnek. Esznek, tréfálnak és isznak rá. A gazda a kocsist kiküldi, hogy egy szekeret száraz szalmával rakjon jól meg. A másikon a disznót viszik a város végére perzselni. Megvirradt. A fröstöknek vége. Kimennek disznót ölni. Az ólba egy fiatalember megy be jó erős bottal. Az ólajtón kettő áll. A bentlévő az ajtóra téreget egyet, mikor ki akarna ugrani a disznó, a két külső legény megkapja a fülét, a harmadik a farkát. A disznó visít, röfög. A három legény közül a legerősebb a disznó farára ugrik, lerogyasztja a hátulját, úgy ül rajta, mint a nyeregben, a másik legény a sertéjébe ragad és a másik mellé elnyúlik. A disznó az orrát magasra tartja és keservesen visít. Kezdetben jobbra-balra csóválja a fejét, később megáll, csak visít. Jön egy erős ember, feltart egy nagy keményfát, amelynek vége egy kör vaspánttal meg van erősítve, disznóütö, vagy egyszerűen ütöfa. Hatalmasat üt a visító állat fejére. Ez most már alacsonyabb hangon, de keservesen kéri az engedelmet. Még egyet üt a fejére, a fej lehanyatlik. Jön a bellér egy hosszú, hegyes késsel, jobboldalára fordítja az elbódult disznót, jobb lábával lefékezi a rugdosó disznó első lábait, torkába nyomja a hosszú kést, a szívét keresi. Ha megtalálta, megforgatja benne a kést, Fig. 24. ábra. Disznóütés Debrecenben. Schweineschlachter in Debrecen.