Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

165 és ez körbefordítva a nyujtófát, dörzsölve a marka alatt, szép vékonyra, kerekre nyújtja. Mikor már nő a levél, felcsavarja a nyujtófára s ahol vastag, jól megdörzsöli. Ekkor hirtelen megcsapja és csattogva fordul le a levél a nyujtófáról. Most középre teszi a nyujtófát, átveszi rajta, felemeli és az ablak felé tartja, megnézi nincs-e itt-ott vastagabb rész benne. Ha nincs, kiviszi a másik szobába és a vetett ágyra teríti szikkadni. Ez egy levél tészta. Ha pár óráig szikkadt, tiszta szárító-rudat vesz elő. Ez nem egyéb, mint két m. hosszú, ujjnyi vastagságú bodzafa-rúd, melyet, ha meghámoznak, fehér lesz. Erre a rúdra felében felhajtják a levél tésztát és a tészta-szárítóra felteszik. A tésztaszárító a szoba keresztgerendájáról lóg le. Két 25 cm. hosszú léc, 120 cm. távolra. Erre teszik a tésztát a rúd két szabad végével felakasztva. Az egy pár rúdra 40—50 levél tésztát raknak. Mikor mind felrakták, alá abroszt kötnek, hogy le ne hulljon. A tészta szépen szárad. Egy-egy levél letöredezik és az abroszba hull. Legtöbb azonban a rúdon szárad meg. Nyáron egy hét alatt megszárad. Akkor a gazdasszony letördeli, leveszi az abroszban. Egy segítőtársával leoldja az abroszt, egyik egyik végét, másik másik végét fogván meg. Egymáshoz közelednek, gyűrődik, törik a tészta az abroszban. Nem baj, sőt szükséges. Most ráteszik az asztalra, nyomkodják, törik az abroszban apróra. Innen a tészta neve : tördelt tiszta. Mikor jól összetörték, nagy fehér vászonzacskókban száraz helyre elteszik és így állni hagyják addig, míg fel nem használják. Ha főznek belőle, legyűrik a zacskó száját és fél marékkal raknak a vasfazékba, ha visznek a tanyára, kisebb zacskóba tesznek belőle. l.A tísztalevest nem főzi a gazdasszony, hanem csak forral egy kis tisztát. Ez úgy történik, hogy a főző előre kolompirt hámoz meg úgy, hogy felső végénél elkezdi a haját levágni és lefele haladva, végül az egészet darabba levágja. A szemeit kiveszi és ekkor szép vékony karikára felvágja. Szegletes darabokra mint a vendéglőkben szokás, sohasem vágja. Ha ezzel kész van, a vasfazékba aprít egy kis darab sós szalonnát, azt megpergeli úgy, hogy a vasfazekat a tűzre akasztja és hosszúnyelű kanalával mindig kavarja a szalonnát, hogy oda ne ragadjon, vagy meg ne égjen. Mikor szépen megpirultak az apró tepertők, a zsírba egy kevés paprikát tesz és lassú tűznél megpirítja. Most beleteszi a kolompirt, vizet tölt rá, sót tesz bele. Tüzet tesz a vasfazék alá. A lé hamar forr, a kolompir fő. Mikor félfővésben van, veszi a tisztát és félmarokkal vet bele. Kanalával megkavarintja, hogy össze ne álljon. Pár perc alatt megfő a leves. A tísztaleves nem jó, ha túl zsíros, nem jó ha a krumpli vastagra van vágva s nem szeretik, ha meleg. Ezért jó előre megfőzik és kiakasztják hűlni. Többször megkavarják, hogy jobban hűljön. Megeszik. Leginkább reggelire főzik, piritatlan tisztának, a Tiszaháton mezítlábas lenes-nek nevezik. A Hortobágyon