Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

155 szívesen vitték a piacra. A jó kolbászt, hurkát, tejet, túrót, tejfelt, vajat, sajtot, mézet, szalonnát, amit a gazdasszonyok állítottak elő ; a gazdasszonyok kenyerét, csirkéjét, füstölt disznóhúsát szívesen keresték és vásárolták a piacon azok, akik ilyet nem készítettek. A gyáripar ma — hatósági erővel — ezeket leszorította a forgalomból. Ma, mikor a népünk áttér a pénzgazdaságra, a régi gazdaasszony típus kezd kipusztulni. A családi élet vele átalakul, a modern asszony nem igyekszik többé felesége lenni az urának, unalmas néki a családi élet, nem igyekszik otthont teremteni, kifelé él. A férfi gondja a pénzszerzés, az asszony elkölti. Ha nincs pénz, huzalkodik vele, a háztartási gonddal nem törődik, otthon nem termel maguknak, mindenért szalad a boltba. A feleség helyére az örökké elégedetlen követelőző nő lép. Üj, modern típus, de gazdasszonynak nem való. I. Kisgyermek táplálkozása. Az evés végigkíséri az embert születésétől haláláig. Az első és az utolsó élettani működések közé tartozik. Igaz az a filozófia is, hogy a gyomor és a szerelem kormányozza a világot. A parányi gyermek, mikor a világra jön és lélegzik, nemsokára sír, odateszik anyjához. Ha az anya fáradt kezével megnyálazza melle bimbóját, szájába teszi az idétlen gyermeknek, ez az anyja tejétől elpihen. Később annyira rászokik az anyatejre, hogy még nagyobb korában is szopni akar, sehogysem akar az ételre szokni. Az anya emlőjét fekete kenőccsel, korommal kenik be és mikor a gyermek szája felé tartja, mondja neki „kakás ! kakás !" A gyermek elfordítja az emlőtől a fejét és sír. Némelyiket még így is nehéz leszoktatni az anyatejről, a szopásról. A szegény parasztasszonynak nincs módjába válogatni a táplálékban, egy falat kenyeret összerág cukorral és ezt a pépet adja a gyermek szájába úgy, hogy a maga száját a gyermekéhez teszi, nyelvével kinyitja annak kis száját, átadogatja az édes pépet annak szájába, mint mondja „íteti". Eteti, mint a galamb •• a fiókáját a begyében megpuhított maggal. Ezért mondja a debreceni nóta is : „Ügy szereti mint a galamb a fiát, Megcsókolja, enni ád !" A debreceni közmondás azt tartja, ha az ember nagyon szereti egymást : olyan jól vannak, hogy egymás szájából esznek. A szegényasszonyok, akiknek a silány táplálkozás miatt kevés a tejük, gyermekük pedig követelőző, nem bírják gyermeküket emlőikből táplálni, tehéntej meg nincs, kezdetleges cuclit csinálnak neki.