Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)
Függelék - A hortobágy-görbeháti középkori templom és temető - Tartalom
124 A Hortobágy vidéke, ez a jellegzetes és sajátságos alföldi tájegység a középkorban, mely bennünket ezúttal érdekel, a Tisza árterülete volt és mint ilyen, egyik legnagyobb Európában. Ez a természetadta ősi rendeltetés a Hortobágy mellékének annyira kizárólagos sajátja, hogy az emberi kéz máscélú beavatkozása — a Tiszaszabályozást értem — e területet végromlással fenyegeti. A legújabb tudományos megállapítás szerint az Alföld a történelemelőtti időben az erdős sztyeppek övébe tartozott. A Hortobágy vidékét is részint ligetes, részint összefüggő nagy ártéri tölgyerdők borították, mocsarakkal váltakozva, mely utóbbiak a lapos fenekekben bennrekedt tespedt vizeikkel fertőzték a nyár levegőjét. Ez az állapot a népvándorlás és középkor századaiban nem sokat változhatott. 8 Valamint az őskori települések nyomai, úgy a középkori első szállások, falvak is az árterületet keresztül szelő folyók, erek partjain találhatók fel. Ezek biztosították az erdőkkel és mocsarakkal együtt egyrészt a védelmet, másrészt a füves rétekkel együtt a megélhetést. Hogy a Hortobágy vidékének középkori természeti viszonyai eleinte lehetővé tették az emberi települést, erre nézve bizonyítékul szolgálnak az elpusztult falvak is, melyekből e legnagyobb tiszai ártérnek csak a debreceni részén, kb. 50,000 hold területen, eddig 12-nek a neve és helye ismeretes. Azonban Debrecen egész határában és közvetlen környékén számuk megközelíti az ötvenet. így méltán illeti a Hortobágy vidékét az elpusztult sok falu miatt is a legnagyobb magyar puszta elnevezés. Mint ártérnek nyugati határa a Tisza parti dünéivel, keleti határa pedig az a vízállásokkal, mocsaras fenekekkel tarkított területsáv, mely régebbi térképeken jól kivehetőleg Hajdúnánás Ny.-i határától kezdve D.-re, Hajdúböszörmény, Balmazújváros napszállati oldalán keresztül Nádudvar felé húzódik. Lejjebb D.-felé ez a hatalmas síkság a Kőrösök árterébe megy át. Az okmányok nem szólanak arról, hogy e hatalmas árterületnek rövid néhány századon át fennálló falvai milyen okok következtében szűntek meg. Historikusok, geográfusok közönségesen háborús időket, vagy döghalált szoktak említeni, avagy megelégszenek a ténnyel. De gondolhatunk másra is. A középkori falvak nagyobbik része egyházas település volt, amely körülmény a konzervatív emberi lélekben a helyhez való ragaszkodást nem egy könnyen engedi szétfoszlani. Hogy az erdőletarolások a középkor végén mennyire haladtak előre, ma még tisztázatlan kérdés. Bizonyos, hogy valamely területen a fahiány, mely egyik évről a másikra bekövetkezhet, a nem nomád telepeseket téli hidegben erősen próbára teszi még akkor
