Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

A Déri múzeum működése és állapota 1934-ben - Figyelő

101 43. Képek a debreceni régi családi életből. Felolvasás a Református Élet debreceni konferenciáján 1934 november 22. Ennek a dolgozatnak egy része megjelent a Református Élet c. folyóirat 1934 december 15-i sz. Másrésze a Theologiai Szemle 1934—35. évfolyamában. 44. Szárazmalmok, szélmalmok, vízimalmok a régi Debrecenben. A Debreceni Képes Kalendárium 1935. évf. 71—79. 1. 45. Csokonai édesanyja és a kőszívű ember. Debreceni Képes Kalendárium 1935. évf. 103—105. 1. 46. Cegléd-utcai temető rómaikori síremléke és Méliusz sírköve. Debreceni Képes Kalendárium 1935. évf. 124—125. 1. s. j. * * * Vadméz szedés tilosban. A „Népünk és Nyelvünk" 1935. évi 4—6. sz.-ban Győrffy István egyet, tanár tollából a vadméh keresésnek igen érdekes módjával ismerkedtünk meg. Bihar megyében (Rév) a méhkereső az erdőn sonkolyt gyújt s ennek szagával csalogatja a méheket egy tojásalakú, mézes vizet tartalmazó kis cserépedénybe. Ennek szűk nyílásán egymásután kiengedett s hazafelé repülő méheket mindaddig követi, amíg az odukaptárt meg nem találja. E végtelenül érdekes vadméh-vadászat, valamint a vadméz kiszedésének módja — mint régészt is — felette érdekel, mert a vadméz már a régibb kőkor emberének is igen fontos eledele volt. Bizonyítja az a körülmény, hogy a vadászaton felül jóformán az egyedüli élelemszerzési mód, melyet a paläolith embere barlangfestményben örökített meg. Ez a híres ,,mézkeresö" a spanyolországi Cuevas de la Arana falán. De szükség volt az őskorban már a viaszra is. A fémművesség technikájának kifejlődésével, az ércolvasztás és öntés előrehaladottabb formája volt a bronzkorszakban az ü. n. viaszveszejtő öntési eljárás, melyet a Déri Múzeum szemléltetve mutat be. Természeti népek megjegyzett méhek után futnak, hogy az odút megtalálják. Az afrikai mézkalauzmadárról (Indicator sparmanni) érdekes adatokat közölnek az illetékes madártani kézikönyvek. Mindezeknél azonban jobban érdekelnek bennünket a méhtenyésztésnek a magyar múlttal való kapcsolatai. Már a középkor első századaitól kezdve a méhtenyésztésre, a mézfogyasztásra, a méz- és viaszkivitelre vonatkozólag számos okmány áll rendelkezésünkre, mert a magyarságnál is mint általában a törökfajú népeknél, a méz és vaj a legkedveltebb nyalánkság lehetett, általában a cukor feltalálásáig nélkülözhetetlen tápszer, ugyanúgy a viasz, mint világító anyag, a petróleum-lámpáig.