Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

"292 A vevő kinyitotta a fekete héját és megette az illatos, édeskés ízű parázs gesztenyeszerű belet. Régen a debreceni piac felkapott tavaszi gyümölcse volt. A sulyomvágó és áruló asszonyok két sorjával ültek a Nagytemplom előtt. Még előkelő helyeken is feltálalták, mint ritka csemegét. De sokszor jól laktam súlyommal ! —- Ma már eltűnt a piacról. A vizeket szabályozták. A súlyom fogy. A halász kiszedi, kivágja hálója útjából. A fa drága, előállítása sokba kerül. A haladó kor a gesztenyét vezette be helyébe. A szegény magyar vaggonszámra veszi az olasz gesztenyét és adja pénzét külföldre ! Nádkutak a lápokon. A halászok józanéletűek. Megisszák ugyan a bort, ha hozzájutnak, de állandóan vizet isznak. Merítenek a folyóból, a tóból, tócsából ; azonban a lápon, réten előfordul, hogy nincs nyílt víz. A halász ilyenkor sem esik kétségbe, rögtön segít magán. A nyári lápi életnek egyik ősi érdekességei a nádkutak. Nádkutat ma már inkább a Pallagcsa mocsár-világában készítenek. Igen egyszerű, de ötletes szerszám. A lápi rétek felszínén nincsen víz. Azonban a láp alatt két-három méter mély víz van. Ez üdítő és friss hidegvíz, mely enyhít a nyári forróságban. Kútásással nem bajlódnak. De nem is kell a kút. A jószág eljár a nyílt vizre. Az ember találékonysága könnyen segít magán. A lápi ember kiválaszt a nádrengetegből két szép szál erős nádat. Az egyik jó vastag anyanád, a másik szép vékony, de erős sarjú nád. A nádat megtisztítja, a vékonyabbal átüti a vastagabb bütykeit, hogy az egy cső legyen. A legvégső bütyköt nem üti át. Most a végső bütyök felett, egymással szemben, behasításokat csinál, sőt behasítja egy arasszal feljebb is. (77. ábra 2.) 77. ábra. Lápikút. 1. Lápikút felállítva. 2. A kilyukasztott nádcső. Moorbrunnen. 1. Aufgestellt. 2. Der durchlöcherte Rohrstengel.