Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

"285 magyar eleséget : kenyeret, szalonnát esznek. Lebbencstésztát főznek levesnek és öregen. Ha azonban jófogás alkalmával megállítják a halat, a parti füzesben halászlevet, halpaprikást főznek s mellette néhány szép csukát nyársra húznak és míg a halpaprikás megfő, a csuka is megsül. Nyársnak csak a fa jó, vasnyárs megrozsdásodik addig, míg a halhús sülni kezd. Nagy halat kétágú nyársra négy száron teríti ki és így szépen pirul. A halász mindig eleven halat főz meg. A döglött halat nem eszi meg épúgy, mint a holt Tisza kotús ízű halait sem. A haltartókasból eleven halat válogat. Paprikásnak a vegyes hal : kecsege, harcsa, süllő, furkó keszeg, potykafiú a legjobb. Kezébe veszi a halat, az evező tollán úgy elevenen kezdi lepakaparni a hal pénzét erős és éles késével. A szegény hal borzasztóan szenved a halász keze alatt. Ő kíméletlenül kaparja és mártogatja a Tisza szőke vizébe a kínlódót. Hamar előveszi füstös bográcsát. Telemeríti a Tiszából úgy, hogy a felszíne lefusson róla. A megtisztított, de keservesen vergődő halat újra előveszi és a farkától négy ujjnyira keresztülvágja a testét. Kifolyó piros vérét a bográcsvízbe ereszti. Majd görbe halászkésével (73. á. 4—5.) egy vágással oldalát felmetszi, a belét kiveti. A hal apró, veszélyes szálkáit az evező tollán össze-vissza apróra vágja; a halat apróra darabolja és bográcsra hányja. A nagyobb hal fejét kettéhasítja, hogy a velő hadd folyjon ki belőle. így felaprít egy jó nagy márnát, potykát, kecsegét és fiatal harcsát (harcsa pundra, harcsa kupré, harcsa fityak). Az ilyen vegyes halból fő a legjobb halászlé. A bográcsot egy földhöz támasztott, fél végével egy kétágú fába tett fatörzsre felköti, jó tüzet rak alá. A víz csak éppen feléri a halat." Még négy szép csukát kerít elő a haltartóból. Sülni nagyon jó a kecsege, harcsa, süllő, csuka. Ezeket hasonló kíméletlenséggel megtisztítja, megsózza. Ezután egyenes fűzfagallyból jóhosszú nyársat farag. Előveszi a halat. A nyársat a szemén beszúrja, a gerince mentén végigtolja egész a farkáig. (73. á. 2.) A másik kerekre hegyezett végével a tűz mellé szúrja. A hal fejével lefelé áll a nyárson. Még egy kicsit meg is dűti a tűz felé, jobban süljön. A másik csukát már fordítva szúrja a nyársra. A farkánál szúrja be a nyársat és a fejéig tolja. Míg így elkészül, a bogrács leve pezseg. A halász szorgosan pár fej vereshagymát karikáz a bográcsba, sót, paprikát hint rá eleget. A hal felfőtt. Buzog erősen. Nem szabad kavarni csak fordítani. Hamar fő, pompás illata van. A halász a bogrács párája Ecsedi I. : A tiszai halpaprikás. Poros országutakon. 21. 1.