Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

"250 Tipikus régi fabocskort hoztak be a debreceni Uéri múzeumba Demecserből a Nyírségből. Az egész egy nyárfavályú, melynek felső része nyitott, orra kerekre van faragva, hátulja nyitott és oldalt 5 cm. magas, úgy, hogy magasan védi a láblejet. Mindkét oldalán egymással szemben három-három lyuk, ebbe zsineg van húzva és ezzel a madzaggal kötik fel a lábfejen és a csizma torkánál. (XII. tábla, 9. ábra.) Ha a nádvágó fabocskort vagy fapapucsot nem használ, jégpatkót köt fel, hogy a jégen el ne csússzon. így felszerelve, hozzáfognak a nádvágáshoz. Az éles vaslemezt tolják a jégen. Ez elvágja a száraz nádat és a levágott Fig. 45. ábra. Nádvágás tolóval. — Rohrschnitt mit Schiebhacken. nád belehul 'a kávák közé. Aki tolja, az nádvágó. Egy másik ember kimarkolássza a nádat a kávák közül és beköti kévébe. Ez a kévekötő. Ez a két ember, ha szaporán dolgozik, még a rövid téli napon is 200 kéve nádat betakarít, mely négy szekérre való. Ennek ára szekerenként 1827-ben 50—60 garas, ma égőkévé nád 10 fillér. (45. ábra.) A nádat vagy hosszában elnyújtva fektetik a földre, mint mondják halhíj-ba rakják, vagy a kévéket torsos végére állítják, hogy a bojtja lebegjen vagyis kúp-ha. rakják össze. A nádtoló sokszor saroglyaszerű. Két vastagabb nyár vagy fűzfakar között egyenes, széles, erős vas van alkalmazva. A vágó vastól felfele még három keresztfa van, mely arra szolgál, hogy a nádat felfogja. Ezenkívül két oldalt vékony fűzfa káva