Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

"246 A nadályozás. A nadály vagy pióca mindkét fajtája és pedig : az orvosi nadály (Hirudo medicinalis és a lópióca (Haemopis sanguisuges L.) alföldi álló, különösen hináros békalencsés vizeknek nagyon gyakori lakója. A nadályos jól ismeri e két fajtát. Ennek hasa veres csíkos, hátán veres pontok vannak és sokkal nagyobb, vastagabb, mint amaz. Nagyon falánkok és kíméletlen támadók. Megtámadják az embert, az állatot. Keresztül bújnak a ruha nyílásain, csakhogy az ember meztelen testét megmarhassák. Azért a kenderáztató nők férfi hosszúnadrágot és lábbelit húznak fel, szoknyájuk alá, hogy a kellemetlen víziállatoktól megvédjék magukat. Nemcsak halakba, hanem békákba is csimpaszkodik, sőt a vízbevezetett lovakba és tehenekbe is beleharap és a vérüket szívja. Minden veszedelmes és utálatos volta mellett egyike a leghasznosabb férgeknek. A halász csalinak vágja horgára, de előbb leszakítja elejét és hátulját, hogy a horogra ne tudjon gömbszerűen felcsimpaszkodni, a népies gyógymódokban egyik leggyakrabban használt orvosság a pióca. A nadályt szegényemberek, főleg cigányok fogják. Az orvosi nadályt tavasszal fogják, míg még rossz vérrel nem szívta teli magát. A nadály, mindenütt fogja a tiszaparti ember, hol a víz kecsíj. (Sekély.) Térdig felgyűrt nadrágban belemegy a vízbe, meztelen lábaival köröz benne, így felkavarja a vizet, még a kotúját is. Erre a megháborított nadály kinyujtózva igyekszik a lába felé és beleharap. A nadályszedő leveszi és edénybe rakja. Király Tamás szegényember Tépén kis pálcikát csinál, beleáll a vízbe és úgy csalja magához a nadályt. Ez elkezd feléje kígyózni, ő alányul a pálcikával és kiveti. A szárazra került nadályokat a bakó-ba, egy botos (harisnya) szárba szedi és eladja. Dorogma környékén egy madzagra húst kötnek és a vízbe eresztik. A nadályok észreveszik, hozzáúsznak, megszállják a húst. A nadályos felhúzza a húst és leszedi a nadályt. Tiszabezdéden a húsdarabot erős kampós drótra akasztják, felkavarják jól a vizet, aztán vízbe „bocsátik", rátapad a sok nadály. Lefejtik, köcsögökbe, tóvízbe ,,rakik". Házról-házra hordják liszt, zsír, tojásért ,,adik". A nadályosok azt állítják, hogy a nadályt csak Szentgyörgy napig jó fogni. Addig tiszta. E nap után minden rossz vért kiszív és ha elfogják, két nap múlva megdöglik. Vannak, akik úgy fogják a nadályt, hogy mellényzsebükben egy kis lágy (darált) sót tesznek és meztelen lábszárral bemennek a nadályos vízbe. A nadályok rárohannak, bele-