Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

"247 harapnak meztelen lábukba, felvágják a bőrt, szívják a vért. A nadályos lassan kihúzza a vízből a lábát, zsebéből egy csipet sót vesz ki, minden beleragadt nadályra hint egy parányit. Mihelyt a só olvadni kezd, egyre-másra fordulnak le és ő összekapkodja, edénybe teszi. Néha egy vagy két ember a vízben ül, egy harmadik meg rúddal veri a vizet, így fogják a nadályt. A lábára tapadt nadályt meleg pipával érinti, vagy füstöli és lehull a lábáról, ő meg felszedi. A hajdúböszörményi mocsarakban a nadályos már másképpen fogja a nadályt. Egy tengeri kórót, melyen rajta a levél és a csuha, beledob a mocsaras tóba. Egy bottal megzavarja a vizet. A nadály hirtelen a csutka felé rohan és levelei közt keresgél. A nadályos kiveszi a kórót, kiszedi a levelek alatt megbújt nadályt, kiválogatja. A lónadályt elhajítja és az orvosi nadályt üvegbe teszi, a tóból vizet merít rá és viszi árulni. A cigány nem a saját lábával szedi ki a nadályt, hanem rossz lovát a vízbe állítja és a vizet egy vesszővel üti, kavarja. — A nadály a lóra ragaszkodik. Kis idő múlva kivezetik a lovat a tóból és a nadályt leszedik testéről, kiválogatják és a javát üvegbe teszik. Érdekes embertípusa az Alföldnek a nadályos. Tavasszal az alföldi városok utcáin fel-feltűnik egy öreg kopottas, szennyes külsejű, rongyos ember. Kezében bekötött szájú csuprot vagy üveget tart és harsányan kiabálja : „Nadályt vegyenek, nadályt !" Be-be kukkant a gyógyszertárakba is és erősen ajánlja rút portékáját a patikusnak. Ez a nadályos ember. Az edény szája fehér ruhával van bekötve, hogy a nadály el ne szökjön. Ha valaki 2—5 fillérért veszi, kioldja az edényt és kikapdossa a kívánt mennyiséget. Régen a faluk, városok utcáinak érdekes alakja volt a nadályos, aki az utcán járva, kiabálta „nadályt vegyenek ! nadályt !" Minden háziasszony beszerzett egy csomó nadályt egész évre, befőttesüvegekbe tartották. Maguk használták fel, de szívesen adtak a jóismerősöknek vagy szomszédoknak is. Ma már ritka orvos rendeli ki, de a patikákban még mindig tartanak nadályt. Érdekes, hogy Herman Ottó nagy művében a nadályfogást nem tárgyalja. Nádvágás. Az alföldi sekély folyóknak, ereknek, laposoknak, fenekeknek, mocsaraknak leghasznosabb növénye a nád volt. A házak falát nádból készítették, a házakat náddal fedték. A nád mindenre jó volt. Az udvarok kerítését nádból csinálták. A jószágnak karámot, szárnyékot, kosarat nádból készítettek. A nádcsörmő pompás tüzelőanyag még ma is. Györffv, a bajomi református