Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)
Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom
166 Halászni este indulnak. Rendesen három ember megy eL A ladikot telerakják nádcsörmővel. A jeles helyen a ladik megáll. Az emberek így oszlanak meg. Egy a ladik faránál az evezőt kezeli. A másik egy marék nádcsörmőt összefog, meggyújtja és a vízre világít. A harmadik előveszi a szigonyt és a ladik elejére áll. 3 0 Itt a szigonyt vagy kétkezével ütésre, vagy jobbjában szúrásra magasan tartja. A halak a szokatlan fényre a lassan haladó ladik felé úsznak és a víz színéhez közel tartózkodnak. A szigonyos pedig erősen csapkod a vízre. Ügyes keze minden ütésre egy halat vet a csolnakba. A halak meg-megrebbennek, de csak a csónak közelében járnak. Ha továbbmennek, a ladik megy utánuk. A második ember oldalt világítja a vizet. Új és új szalmacsóvát gyújt. A harmadik a ladikot tartja helyes irányban. Egy féléjszaka, ha haljárás van és a szerencse kedvez, pár mázsa halat is összeszed az éjjeli szignyász. Ámde ki is fárad a nehéz munkában. (13. ábra.) Hajnalban megpihennek. A hűs szellő indulásra készteti őket. Visszaeveznek a sikátor végére, a telő Hold kíséri az éjjeli halászokat. A szigonnyal való halászat a magyarság legrégibb, de ma már teljesen kiveszett, kiirtott halászati módja. Durva szerszám. A halász annyira szereti a halat, hogy a szigonyos halászatot megveti, a törvény szigorúan tiltja, így már egy emberöltővel ezelőtt Herman Ottó megállapítja, hogy ez a szerszám csaknem teljesen kiszorult a használatból. 3 1 Az öreg halászoknál a kis és félreeső nádas, bokros vizeken lehet még megtalálni. Még gyakoribb eset az, hogy a használatból kiüldözött szerszámot a régi halászrend tagjai, mint a régi jó idők emlékeit dugdossák és azt a kunyhókban, vagy a halász egyszerű házának nádas padlásán eszi a rozsda. Én magam évekig járván a Tiszát és kisvizeit, még találtam használatban is a Bodrogköz tavai közelében. A halászfalukból pedig néhány ilyen kedves emléket hosszas rábeszélés után tudtam megszerezni és beszállítani a debreceni Déri múzeumba. Azt hiszem, hogy helyes úton járok, ha azt állítom, hogy a primitív ember kezdetben ütötte a halat. Ez az ősi halászati mód a Tiszántúl pusztuló mocsaraiban, a kisvizű pecékben és fenekekben ma is megtalálható. A serdülő suhancok egy bottal a vízbe gázolnak és a sekély vízben küszködő csukát, pontyot bottal leütik. A hal megszédül, lábbal megtapossák, kézzel kikaparják a kotúból. 3 0 V. ö. Ecsedi István : Az éjjeli szignyász. Poros országutakon 14—16. 3 1 Herman O. : id. m. I. k. 339. 1.
