Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)
Függelék - Előtanulmányok a panyolai tölgyfaépítményhez - Tartalom
101 töltött-palánk volt azzal a helyi jellegzetességgel, hogy homokkal töltötték meg. Magassága 3, szélessége 5—7 m. volt. A Kr. u. VII—X. századokban települt hely. Neve későbbi korból származik. 10 5 A magyarhoni régészeti ásatások egyik legérdekesebb és talán dolgozatunkra nézve egyik legtanulságosabb eredménye az a téglakeménységre kiégett agyagsánc, melyet a kelták által alapított Scrabantia, a mai Sopron helyén Bella Lajos tárt fel és írt le az Arch. Ért.-ben. Ennek a 6—8 m. magas, függőleges lyuksorokkal keresztben tagolt égett földsáncnak az építését Bella igyekszik megmagyarázni. Szerinte — igen helyesen a fal minden lyuka egy-egy fatörzs helye. Ugyanis a sáncépítők nyirkos agyaggal dolgoztak. Lefektették a 24 cm. átmérőjű fatörzseket úgy, hogy belülről kifelé némileg emelkedtek. Ezeket agyaggal betakarták és feléjük újabb törzseket raktak, így ment a munka a kívánt magasságig. Bella szerint most vagy kihúzták a fatörzseket és nagy tüzet rakva a lyukas sáncot kiégették, vagy pedig benne hagyták a fatörzseket és úgy égették ki a falat. Az így megmaradt üregeket aztán nyers agyaggal kitöltötték. 10 6 Szerintem helyesebb magyarázat ez : a várfalépítők a fatörzseket mint az agyagfal alkatrészeit alkalmazták, ellenben később ezek az alkatrészek tűz által pusztultak el akár az ellen részéről, akár más oknál fogva, amikor is a törzsek helyére idővel behatolt a föld. Ha az ásató ezzel a felfogással figyelte volna az építményt, bizonyára akadt volna olyan nyomokra is, melyek a konstrukciót még bővítették volna. Bizonyos, hogy ez az építmény a fából és földből épült erődítményeknek egy igen érdekes válfaja, mely hosszabb tapasztalaton alapulhatott. Ugyanis az agyagfal hosszába fektetett törzseket az ellenség könnyen kibonthatná, míg a végeikkel kifelé néző és kissé emelkedő hatalmas szálfákat kimozgatni, kihúzni nem igen lehetett s valóban csak a tűz emészthette el. A szabolcsi földvár sáncában Jósa András tőből kivágott gallyas fákat észlelt éspedig „három irányban, t. i. fennállóan, hosszában, koszorúként és keresztben a sánc hosszával, nyilván azon célból, hogy a laza föld szét ne omoljon, hanem meredek sáncot alkosson". A földtöltelékben itt-ott nagy köveket is talált. 10 7 A bihari földvár, eltekintve a későbbi reáépítkezéstől (?), a szabolcsihoz hasonló szerkezetű védőfallal rendelkezett. Az ásatok „gerendákkal és gallyakkal összekötött" taposott, vert földsáncról beszélnek. 10 8 A megfigyelések egyik esetben sem kielégítők, mert a kutatók akkor még nem ismerhették azokat az irányelveket, melyek az ilyen erődítmények feltárásánál elsősorban szem előtt tartandók. Ugyanezt mondhatjuk pl. Neudeck Gyula leírására a
