Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1932. évi működéséről (1933)
Középkori sirok a debreceni Hegyes- és Ondód-puszták határán
53 tóriai tényeken alapuló körülmény, hogy a K. felől előnyomult harcias vándor népeknek mindenkor érdekükben állott a visszavezető utat minden eshetőségre elkészülve biztosítani. Természetesen nem egyetlen útvonalról, hanem a topográfiai viszonyok szabta, a Tiszától K. és ÉK. felé, széles sávban elgondolt vonulási területeknek megszállva tartásáról lehet csak szó és pedig hátrahagyott telepesek által. 1 Az egyik ilyen vonulási terület-sáv főútvonala keresendő Tiszafüred, Nagy-Hortobágy (csárda), Debrecen és tőle K-re eső Haláp vonalában, egy másik Csongrád tájékáról kiindulva ÉK-i irányban a Kőrös mentén Szeghalmon át tovább a Berettyó mentén. Egyre szaporodnak azok a lelőhelyek, melyek e feltevést bizonyítani látszanak, bár könnyen megeshetik, hogy a további kutatások más eredményre fognak jutni (L. Déri-múzeum Jelentés 1927-ről 14—20. oldal !). Lehetséges, hogy mire a lelőhelyek száma mégj óbban megszaporodik, az emlékanyag feletti tudományos nézeteltérések is nyugvó pontra jutnak egy elfogadható megállapítás kitermelésével. Ez elmondottakból kitűnik, hogy a vargakerti rómaikori sír egy igen becses támaszpontja a tudományos kutatásnak és figyelmeztető jel arra, hogy Debrecen közelében, valahol a Tócó balpartján, terjedelemre a porosháti sírmezőhöz hasonló nagyobb temetőnek kell rejteznie. Ez a sejtés vonatkozik Tiszafüred környékére is. III. Középkori sirok a debreceni Hegyes- és Ondód-puszták határán. Debrecen városától nyugatra, légvonalban 14 kim. távolságra torkollik a Perec-dűlő abba a készülő új műútba, mely Hajdúböszörményt Hajdúszoboszlóval fogja összekötni. Az úttest feltöltésével kapcsolatos földmunkálatok alkalmával az 1 Az sincs kizárva, hogy a római limes mentén élő barbár népek az általuk megszállt területeket egyrészt a hatalmas ellenségtől tartva, de hadviselésük természetéből is kifolyólag, másrészt hozzátartozó nemzetségük biztonságosabb megőrzése céljából két főrészre különí-» tették : 1. az ellenség dulásának és általában a hadviselés örökös pusztításának kitett limes-menti részre, ahol csak a könnyen mozgó harcos elem élt, egyszer átcsapva az ellenség földjére, másszor otthol küzdve a betörő ellenséggel ; 2. a nemzetség nem harcos elemeit magábafoglaló tulajdonképpeni telepre, mely az előbbi mögött és védelmében, a közvetlen betörés veszélyének kevésbbé kitéve, de mégis elegendő harcossal ellátva az önvédelemre mindig készen állott. Az eddigi kutatások eredményei hajlani látszanak a feltevéshez is, hogy a szarmatajazigok hinterland-ja, a telep, végig a Tiszamente és a Tiszántúl volt. 1" feltevés bizonyításra vár.
