Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1932. évi működéséről (1933)
Függelék - Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon - Tartalom
"221 a magyarok szabad ég alatt, leginkább a falu alatt levő lapályon és vizenyős helyeken gyűjtötték a salétromföldet. Az 1760-as években De Pauli Leopold nyugalmazott ezredes kapott Mária Theréziától salétrom termelésre szabadalmat. Kállóban rendes épületet emelt és minden termelőnek ide kellett adni tisztítás végett a salétromot. Ez a De Pauli olyan nagy mennyiségben tudta a salétromot termelni, hogy II. József császár a piaristáktól elvett zeleméri pusztát 25,000 frtért neki adományozta és a salétromtermelést jobban a lelkére kötötte. Ez azért volt jó, mert a termés 1780-ban a gr. Kállay és később br. Vass földbirtokosok idején nem sikerült. De Pauli halála után a salétromtermelés részvénytársasági alapon folyt és a. főrészvényes br. Vay Miklós tábornok volt. A salétromtermelést ő építette ki. Debrecenben Péterfia-utcának a Nagyerdő felé eső végén balra egy nagy szint emelt, emellett voltak pyramisok, porszin és permeték, ezenkívül ilyeneket csináltatott még a Mester-, Hatvan-, Miklós-utcai kapuknál, végül 1783-ban a Miklós-utcai kapunál tisztító házat építtetett. A salétromtermelés az államnak nagyon hasznos volt, de épp annyira káros volt a debreceni polgárnak. A háztulajdonos tűrni tartozott, hogy lakóháza földjét felássák, kihordják, bár a kihordok kötelesek voltak helyébe friss földet hordani, mégis nagy zaklatással járt. A francia háborúk idején olyan intenzív salétromtermelés folyt, hogy volt idő, mikor évente 12,000 öl fát használtak fel a salétromfőzésére. Ez a nagy famennyiség nagyon hozzájárult ahhoz, hogy a Debrecen körüli erdők annyira megritkultak. A devalváció idején 1811-ben br. Vay Miklós tábornok a részvényeket mind magához váltván, ő lett az egész tiszántúli kerületben a salétromtermelésre egyedüli szabadalmas, ki felügyelőül a rendkívül művelt Kiss Imrét alkalmazta. A tábornok halála után fiára, br. Vay Miklósra maradt és felügyelője Váradi Szabó János egészen felvirágoztatta a salétromkészítést. Bécsből mestereket hozott és a bécsi gyár mintájára tisztították a salétromot. Ez időben a főhivatal Debrecenben volt, egy-egy kerületi felügyelő Debrecenben, Kállóban és Békésen székelt. Legjobban dolgozott a debreceni és kallói ház. E kettőtől 1830-ig évente 2000—3000 mázsa dupla salétromot nyertek. Ezt a salétromot Kassára, Nagybányára, főleg Budára szállították, itt malmokban megőrölték. A debreceni salétrom olyan finom volt, hogy 1846. évi pesti iparművi kiállításon 42 arany súlyú érdempénzt nyert. A szabadságharc alatt a salétromtermelés megakadt. Az abszolút uralom alatt a csili salétrom lassankint megszüntette ezt a századokon át híres ipart. 1851-ben a kallói és a debreceni ház egybeolvadt, 1854-ben a br. Vay-család a
