Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1932. évi működéséről (1933)

Függelék - Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon - Tartalom

"214 10—15 cm. hosszú, 5—7 cm. szélességű puhabőrt. Ez utóbbinak két végén a sarkokat levágja. Ezután egv-egy bő lyukat vág rá. Most a parittya két szárát ráköti úgy, hogy a szíj végét áthúzza a lyukon, aztán visszahajtja és madzaggal átcsavarja erősen. Ezzel kész a parittya. Használata is egyszerű. A parittyás az egyik szárat jobb keze fejére csavarja, másik szárát markában szorítja, balkezével követ, vagy kavicsot tesz a bőrdarabba. Most célba vesz. valami élőlényt, vagy tárgyat. Jobb kezében vízszintes tengely erősnek érzi a röpítő erőt, a markában tartott szárat hirtelen elereszti, a kődarab repül acél felé. Ha eltalálja az eleven célt, leteríti, vagy érzékenyen megsérti, a holt célt megrongálja (58. ábra). Volt idő, mikor Debrecen városában nagyon el volt terjedve a parittyázás. Főkép a szőlőpásztorok hajigáltak vele a seregélyekre és a szajkókra. Bizony, sok embert is megütöttek hajigálás közben. Ezért a Nemes Tanács és a Nemes Communitás 1787 szeptember 19-én a debreceni szőlőskertek részére kiadott Instrukciók 27. vagyis utolsó punctumában „Kemény büntetés alatt megvagyon tilalmazva minden szőlő pásztornak a Parittya tartás és abból galatsinnval,. vagy egyébbel hajigálás mind a Pásztoroknak mind a környülállásokhoz képest magoknak a kertgazdáknak is kemény büntetés alatt."

3

9 Ez a szigorú parancs nem használt, mert a pásztorok tovább is hajigáltak, ezért a városi Tanács újból eltiltja 1793-ban mondván : ,,úgy tapasztaltatik, ahogy a szomorú példák a sokszori tilalmazások és az előfordult büntetések után is minden kertekben, minden tartózkodás nélkül egyre hajigálnak a Pásztorok Parittyából galatsinnval és emiatt a járást a szőlőskertekben s az azok körül való utakon egészen félelmetessé tették. körül megforgatja, mikor eleg Fig. 58. ábra, Parittyázás. Jagd, mit Schleuder. 3

9 Városi jegyzőkönyv, 1687. szept. 19. Városi levéltár.