Ecsedi István – Sőregi János: Jelentés a Déri Múzeum 1930. évi működéséről (1931)

Függelék - II. Csengőöntés ősi módon Hajdúböszörményben

92 vége bevan fejezve, felső vége nyitott. A formát két félben gyúrják. (.8 ábra.) Ebben 5—6 gombot nyomnak, ekkor összeteszik, dróttal átkötözik, lágy sárral bemázolják, egy vastagabb drótot végig eresztenek benne és kiégetik. A forma tehát addig kiég, mig a réz kész lesz. A formákat egy nagyöblű görbe fogóval, az úgynevezett formafogóval kirakja a kohóhoz közel, a konyha szélére. Fia ,,pihseprű"-vel lecsapja róluk a hamut, az esetleges repedéseket nagyon híg sárral bekeni, mely azonnal megszárad. Most kibontja a tégelyt. Felülről elkaparja a szenet, a tégelyfogóval kiemeli a tégelyt és a sorba lerakott formákba a füle helyén át teletölti a formát. A jól kiégett formába füst és percegés nélkül megy a folyékony réz. A rosszul ki­égett formán pedig sustorog, füstöl. ~ — Ugyi montam, hogy a válla nyers! — dorgálja az öreg a fiát. Az öntő ügyes, nem cse­pegteti el az olvadt rezet. Mi­kor a tégely orrát a másik formához tartja, egyik fia, vagy a felesége a réznek már bebőrödző felszínét egy görbe végű vaspálcával megpisz­kálja, hogy bátrabban follyík a réz". Gyors, pontos munka ez. Ha elkésik, nem jó az önt­vény. Az öt forma tele. Az ütő­formákat egy hamuval telt té­gelyben végére állítja és meg­tölti azokat is. Ezzel az öntés be van fejezve. Hűlni hagyja a formákban az öntvényt. Uj olvasztáshoz fog. Ha jól halad, reggel 8 órától délután 4 óráig ötször olvasztanak és öntenek. Fig. 10. kép. A forma kiöntése. Az öreg mester fogóval tartja a formát, fia a tégelyből rezet önt az ütőöntőformába. Ausgiessen der Form. Der alle Meisler haltet mit Fangeisen die Glockenform , sein Sohn giesst das Messing in die Klöppelformen. A csengő kipallérozása. Félóra alatt a forma kihűlt. A fiú leveri róla az agyag­formát egy kis kalapáccsal. Kikerül a darabok alul egy csúnya, ragacsos, hólyagos, fekete csengő. Most már még gyorsabban hül. Ha a keze elállja, jön a csengő esztergályozás alá. Ez a

Next

/
Thumbnails
Contents